
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
A táblán felül minimális sérülés található. Sarkai kissé kopottak.
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Nem azért írtam könyvet, mert kijöttem a villából, és nem azért, mert most bevallok valamit, esetleg mindent. Nem vagyok író, költő, még csak Havas Henrik sem. Csupán egy humorista, akit rengetegen kerestek meg azzal, hogy látták/hallották a műsort, isteni volt, de szeretnének valami kézzel fogható Kiss Ádámot otthonra. Úgy gondoltam, ez a Szütyiő lesz az, amit a kezedben, esetleg válladon tartasz. Jobb, mint egy hűtőmágnes. Ebbe a szütyőbe dobáltam írásaimat, elmélkedéseimet, kalandjaimat, véleményemet, fantáziálásaimat, magamat, hogy Te, kedves olvasó, néző, fiú vagy lány, férfi vagy nő és a többiek kapj, kapjatok egy kiss darabot belőlem. Ami szintén én vagyok. Csak nem színpadon, hanem papíron, Nektek, otthonra. A könyv továbbá azért is született, hogy drága jó Anyukám ezentúl tudjon nekem mit venni karácsonyra, névnapomra! Akik nem tudnak olvasni, még mindig föltehetik a hűtőre! Nem untatnálak unalmas bemutatkozással, Kiss Ádám vagyok Nagy Dávid stand up komedista. Szórakoztatom a népet általában a Dumaszínházban, országszerte és Budapesten, illetve a Showder Klub című műsorban az RTL Klub-on, valamint az interneten."
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789632543826 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Dumakönyvtár |
| Kiadó: | Ulpius-ház Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2010 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda Zrt. |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 157 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 20.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Humor / Irodalom / Szépirodalom / Esszék, Tanulmányok, Publicisztika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.