Kosár gomb ikonKosár
Rákos Sándor

Táguló körök

Rákos Sándor - Táguló körök, Budapest 1965 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

605 Ft

1 100 Ft

45%
lefelé tartó nyíl, további leírás bezárása

Állapot

Készleten

Központi raktár

százalék ikon
hűségpont ikon

39

hűségpont

információs ikon

Hogy működik az alku?

Az Újhold című szépirodalmi és kritikai folyóirat, amely 1946 júliusa és 1948 májusa között csupán hét számot ért meg, utókorában mégis képes volt a feltámadásra s az alkotás lehetőségétől egy évtizedre megfosztott szerzői életművük visszamenőleges érvényesülésével az elmúlt századvég sokszínű irodalmi palettáján a legtöbbre: részkánon létrehozására is. Az e kötetben olvasható tanulmányok, interjú és dokumentumok ezt a kései megismerést, befogadást folytatják tovább, megvalósítva filológia és értelmezés találkozását, dokumentumok és szövegek párbeszédét. A gyűjtemény középpontjában Nemes Nagy Ágnes áll Lengyel Balázs, Lakatos István, Rába György, Ottlik Géza és Rónay György mellett, tanulmányok foglalkoznak költői életművének korai és utolsó állomásaival, életének a művekben is nyomot hagyó körülményeivel, s itt olvasható egyetemi szakdolgozata Babits Mihályról, valamint olasz- és franciaországi ösztöndíjas hónapjainak levelezése. Mindezek által éles fényben látszik az az élettel megerősített alkotóerő, ami az elkerülhetetlen csonkításokat is kibírta és túlélte és humanizálta, ami ott áll minden sora mögött; a magánélet rejtett és fegyelmezett zaklatottsága, a megért(et)és fokozódó nehézségei és buktatói, az örömmel föllelt, majd kényszerűen lezárult, párbeszédképes barátságot kívánó, de azt soha el nem érő kapcsolatok, a megélhetetlen érzelmek, a kimondás vágya és a befogadás lehetetlensége, a törvényszerű csalódások, az előre látott és vállalt magányos élet, a maga ambivalens, a hétköznapokban megvalósuló kettős/többes világával, az ahogy lehet elfogadása és a mindezen felülemelkedő keresés, a ki nem hunyó szellemi remény, a párhuzamosan jelenlévő egzisztenciális reménytelenséggel mindaz, ami Nemes Nagy Ágnes életművének hitelét megadja. Élet és művészet megőrzött autonómiája, egy új, nagy költészet igaz, hiányokkal teli megszületése; a művészi szép örökkévalóságában a halhatatlanság rebbenékeny léte.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
Kiadó:Magvető Kiadó
Kiadás éve:1965
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Alföldi Nyomda
Borítótervezők:Haas György
Nyomtatott példányszám:3300
Kötés típusa:nyl-kötés kiadói borítóban
Terjedelem:121 oldal
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm
Kategória: Irodalom / Szépirodalom / Versek, Versantológiák, Eposzok

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Rákos Sándor

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1921 - 1999

Rákos Sándor (Kálmánháza, 1921. november 25. – Budapest, 1999. december 25.) magyar költő, műfordító, esszéíró, kiadói szerkesztő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Rákos Sándor további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
70%
Rákos Sándor - Meztelen arc
hűségpont ikonAkár 28 hűségpont
Meztelen arc

Rákos Sándor

Kiadás éve: 1971

ANTIKVÁR

330 Ft-tól

Megtekintés ikon
70%
Rákos Sándor - Meztelen arc
hűségpont ikonAkár 28 hűségpont
Meztelen arc

Rákos Sándor

Kiadás éve: 1971

ANTIKVÁR

330 Ft-tól

Megtekintés ikon
73%
Rákos Sándor - A tűz kérlelése
hűségpont ikonAkár 28 hűségpont
A tűz kérlelése

Rákos Sándor

Kiadás éve: 1984

ANTIKVÁR

300 Ft-tól

Megtekintés ikon
Rákos Sándor - Fák, viharban
Fák, viharban

Rákos Sándor

Kiadás éve: 1963

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
70%
Rákos Sándor - Meztelen arc
hűségpont ikonAkár 28 hűségpont
Meztelen arc

Rákos Sándor

Kiadás éve: 1971

ANTIKVÁR

330 Ft-tól

Megtekintés ikon
73%
Rákos Sándor - A tűz kérlelése
hűségpont ikonAkár 28 hűségpont
A tűz kérlelése

Rákos Sándor

Kiadás éve: 1984

ANTIKVÁR

300 Ft-tól

Megtekintés ikon
Rákos Sándor - Fák, viharban
Fák, viharban

Rákos Sándor

Kiadás éve: 1963

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Rákos Sándor - Két vers között (Dedikált)
Két vers között (Dedikált)

Rákos Sándor

Kiadás éve: 1990

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu