Táguló körök

"Magam vagyok könyvem anyaga" - írta lefegyverző szerénytelenséggel az esszé atyja, Mondtaigne. Mintha a negyedfélszáz évvel későbbi lírikust, A lírikus epilógját hallanánk: "Csak én bírok versemnek hőse lenni" - mondja Babits, majd így folytatja: "Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm". Talán ezért - ezért is - írt tanulmányokat, esszéket, ezért írta meg Az európai irodalom történetét, hogy kitörjön a körből, hogy ne csak saját maga legyen műveinek anyaga. Ennek a könyvnek nem én vagyok az anyaga, hanem az, ami évtizedeken át foglalkoztatott: a magyar irodalomból főleg a költészet, a világirodalomból elsősorban a latin-amerikai próza, de ez így túl sommás. Tízéves koromban, amikor arról kellett dolgozatot írni, hogy mi leszek, ha nagy leszek, felsoroltam a nyelveket, amelyeket meg akarok tanulni, az országokat, ahova el akarok utazni, s azzal fejeztem be, hogy még nem döntöttem el, mi leszek, talán költő, talán diakonissza. Azóta ez már eldőlt, nyelveket is tanultam, utaztam is, nem mint turista, hanem mint magyar író, aki nemcsak saját magát képviseli külföldön, hanem a nyelvet, amiben született, Károli Gáspár kifejezésével élve, az irodalmat, amelyet antológiák szerkesztőjeként és előadóként igyekezett megismertetni, az országot és népét, amelyről kultúrája adja a legjobb képet.

Mutass kevesebbet