Kosár gomb ikonKosár
Tar Sándor

Tájékoztató

Tar Sándor - Tájékoztató, null 2017 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 100 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

Tar Sándor (1941-2005), az ezredforduló magyar prózájának egyik meghatározó alakja. Eredeti szakmája fegyver-, lőszer- és robbanóanyag-technikus volt. 1992-ig az orvosi műszereket gyártó Medicor Művek debreceni gyárának dolgozója. 1967-1970 között és 1975-ben az Német Demokratikus Köztársaságban dolgozott. Először mint betanított munkás, másodszor mint a drezdai munkásotthon nevelője. Rengeteg történetet gyűjtött össze az ott dolgozó munkásoktól és följegyezte az ottani eseményeket is. Feljegyzéseiből megírta a Tájékoztató című szociográfiáját, mellyel 1976-ban megnyerte a Mozgó Világ szociológiai pályázatát. Írásában kendőzetlenül mutatta be a kint dolgozó munkások nehéz, néha sivár mindennapjait és életkörülményeit. Épp ezért nem is jelenhetett meg. A díjátadó után a Mozgó Világ szerkesztői jelezték, hogy legnagyobb sajnálatukra, és semmiképp nem miattuk, de ebben a formában a tanulmányt nem közölhetik, kisebb átírásra lehet szükség, például ahol a vonatról leszálló fiúkat megérkezésükkor úgy "terelik, mint a zsidókat Auswitz-ban". Ekkor került kapcsolatba más szociográfiai érdeklődésű írókkal. A második helyezett Csalog Zsolt arra bíztatta, hogy ne engedjen egy sort se kihúzni. Végül a Tájékoztató a Profil című szamizdatban jelent meg.A kötetben olvashatók Tar Sándor ebben az időben írt naplójegyzetei és láthatók az ott készült képek.A Tar-szöveg mellett Bartha Eszter, Deczki Sarolta, Kálai Sándor és Lakner Lajos tanulmányai kaptak helyett.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9789637218712
Kiadó:Déri Múzeum
Kiadás éve:2017
Súly:
Kategória: Életrajzok / Irodalom / Szépirodalom / Riportok, Interjúk

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Tar Sándor

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1941 - 2005

Tar Sándor (Hajdúsámson, 1941. április 5. – Debrecen, 2005. január 30.) József Attila-díjas író, szociográfus.

Tar Sándor további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Tar Sándor - A mi utcánk
A mi utcánk

Tar Sándor

Kiadás éve: 1995

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Tar Sándor - A mi utcánk
A mi utcánk

Tar Sándor

Kiadás éve: 1995

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
60%
Tar Sándor - Lassú teher
hűségpont ikonAkár 440 hűségpont
Lassú teher

Tar Sándor

Kiadás éve: 1998

ANTIKVÁR

4 400 Ft-tól

Megtekintés ikon
Tar Sándor - A térkép szélén
A térkép szélén

Tar Sándor

Kiadás éve: 2003

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Tar Sándor - A mi utcánk
A mi utcánk

Tar Sándor

Kiadás éve: 1995

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
60%
Tar Sándor - Lassú teher
hűségpont ikonAkár 440 hűségpont
Lassú teher

Tar Sándor

Kiadás éve: 1998

ANTIKVÁR

4 400 Ft-tól

Megtekintés ikon
Tar Sándor - A térkép szélén
A térkép szélén

Tar Sándor

Kiadás éve: 2003

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Tar Sándor - A térkép szélén
A térkép szélén

Tar Sándor

Kiadás éve: 2003

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu