Tájképek a Magyar Nemzeti Galériában

A tájkép a festészet kedvelt témája. A múlt század elejétől, a magyar művészet egyértelműen nemzetivé válásától kezdve szinte mindegyik festő munkásságában találunk tájképeket. Markó Károly alkotásain a klasszicizmus aranyos derűje csillog, Ligeti Antal, Telepy Károly, Székely Bertalan a honi tájat fedezik fel, némileg romantikus szemszögből. Munkácsy Mihály és Paál László francia földön festettek ugyan, de erdő- és parkrészleteik - mint egész életművük - a magyar művészet része. Szinyei Merse Pál, Mészöly Géza tájain már e napfény és friss levegő üde remegését érezzük, ez jellemzi a nagybányai festők, elsősorban Ferenczy Károly új távlatokat nyitó festészetét is. A XX. század elején született tájaknak egyre gazdagodik emocionális tartalma, gondoljunk Csontváry Kosztka Tivadar, Mednyánszky László, Czóbel Béla vagy Tihanyi Lajos műveire. Az alföldi festészet komor színeit Tornyai János és Koszta József képviseli. A két háború közötti időszakból kiragyognak Egry József káprázatos nap-látomásai, Szőnyi István képeinek fényözöne és Bernáth Aurél színeinek finomsága. Barcsay Jenő tájait a felület szigorú megszerkesztettsége jellemzi, Bene Géza, Gadányi Jenő művein félelmetes erők feszülnek. A Magyar Nemzeti Galéria legszebb tájképeit bemutató tanulmány szerzője, Telepy Katalin, az egyes képek elemzése mellett a magyar tájképfestészet történetét is ismerteti.

Mutass kevesebbet