Találkozás haszidokkal

Stanislaw Vincenz (1888-1971) a lengyel esszéírás kiemelkedő alakja. Életművének jelentős része szűkebb hazájáról, a Keleti-Kárpátokról, a Huculföld multi kulturális örökségéről szól. Soha nem szakadt el ettől a témától, bár a II. világháború elején menekülnie kellett, amikor szülőföldjét megszállta a Vörös Hadsereg. Magyarországon vészelte át a háborút, majd kalandos körülmények között Ausztriába szökött. Utolsó évtizedeit Svájcban és Franciaországban töltötte. Vincenz Mickiewicz és a Zsidók című esszéjében tekinti át röviden a lengyelországi zsidó vallási irányzatokat. A vilnai rabinikus racionalizmust szembeállítja a haszidizmussal, említi a karaitákat, akik a X. században vették fel a zsidó vallást. Vincenz párhuzamot von Mickiewicz és Frank között. Mindkettő mózesi típusú vezető, nemzetük száműzetésben él (zarándokúton van), tevékenységükben vallási és katonai-stratégiai indítékok keverednek: "Mickiewicz apostolinak tekintette utolsó törökországi misszióját. Úgy halt meg mint Mózes, arccal az ígéret földjének." A kulturális sokszínűség Vincenz számára magasrendű érték. Ismeretlen volt előtte az idegen fogalma. A zsidókban a jámborság, a bölcsesség és a megbékélés szimbólumát látja: ők (is) szakralizálják a teremtett világot. Olyan közel állt hozzájuk, hogy zsidó barátai szerint ő volt az "egyetlen haszid a gójok között". Találkozás haszidokkal című esszéjében egy gyerekkori élményből kiindulva röviden áttekinti Baal Sém Tóv pályáját és a haszidizmus történetét. A kabbalisztikus hagyományok, pl. a mágia és a számmisztika mellett Vincenz kiemel egy platonikus eredetű egyetemes mitologémat, mely szerint a világ száműzetésben van. "Istentől ered és ezáltal távolodik Tőle; minden lény, minden ember a lehulló, kihúnyó szikrához hasonlatos. A haszidoknak vagyis az alázatosoknak és jóakaratúaknak az a feladatuk, hogy szeretettel, együttérzéssel felélesszék ezeket a szikrákat, és amikor felizzottak, küldjék vissza Istenhez. Ez az alapvető követelmény - megértéssel és együttérzéssel részesülni a tévelygésből - alakította ki a tolerancia légkörét." A huculföldi kultúrák közti kommunikációban felfigyelt a misztikus szimbólumalkotás folyamatára: "a lengyel és ukrán népdaloknak, akárcsak az Énekek énekének, vallási jelentéseket tulajdonítottak, így e dalok egyszerű tartalma szimbolikus értékekkel gazdagodott: a rózsa a pásztor szerelmi énekéből a mennyei cél jelkép, az áthatolhatatlan erdő, amely elválaszt bennünket a rózsától, a száműzetés emblémája lett, a száműzetés alatt kell a szeretet erejével eljutnunk a megváltáshoz.".

Mutass kevesebbet