
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 700 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Előszó E könyv beszélgetései az 1994 és 2002 közötti években készültek, egy kivételével a Magyar Rádió stúdióiban. A kilencvenes évek elején Katona Imre József kért fel egy órányi rádióműsor szerkesztésére, melynek ő lett a vágója; akkor jártam először rádióstúdióban. Később, 1994-től a Rádió Irodalmi Szerkesztőségének a keretei között, ugyancsak Katona Imre, később Körösi Zoltán felkérésére készítettem azokat a beszélgetéssorozatokat, amelyekből e kötet számára kiválasztottam tizenegy beszélgetést. Összesen negyvenegynéhány műsort készítettem munkatársaimmal, Palotás Ágnes és Bán Magda szerkesztőkkel és Simonyi János rendezővel. A kötet címe első sorozatom címe lett, a kötet első beszélgetése pedig első sorozatom első beszélgetése. Beszélgetőtársaim egy része idősebb vagy jóval idősebb nálam, más részük fiatalabb. Némelyikükkel alig vagy egyáltalán nem ismertük személyesen egymást, de van köztük régi barátom is. Többségük szakmájához egyáltalán nem értek, legfeljebb igyekeztem a találkozásunkra felkészülni, néhányukkal viszont ugyanazon szakmába tartozunk. Mivel ennyi év alatt számos kiváló emberrel beszélgethettem e sorozatokban, azt hiszem, két vagy három érdekes kötetet is össze tudnék a műsoraimból állítani. A mostani válogatásba egyrészt a jelenkori művészet és gondolkodás néhány alapvető jelenségét körüljáró beszélgetések kerültek be, másrészt a magyar irodalmi kánonokkal és kultuszokkal foglalkozók, harmadrészt pedig az 1980-as évek magyar művészetéről szólók. A Kunszt Györggyel, Bényei Tamással, Főidényi F. Lászlóval és Nádas Péterrel készítettek a „Talált tárgy" című sorozatban hangzottak el először; a Szilasi Lászlóval, Szegedy-Maszák Mihállyal és Réz Pállal készítettek „Az irodalmi kánonok" című sorozatban; az Esterházy Péterrel folytatott beszélgetés „A kultúra kultuszai" címűben; a Balassa Péterrel, Keserü Katalinnal és Wilheim Andrással felvett interjúk sorozatcíme "A nyolcvanas évek magyar művészete" volt.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9633675812 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Szignatúra Könyvek |
| Kiadó: | Alexandra Kiadó |
| Kiadás éve: | 2004 |
| Kiadás helye: | Pécs |
| Nyomda: | Kinizsi Nyomda |
| Borítótervezők: | Nagy Péter |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 157 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.50 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Riportok, Interjúk |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről