Táncórák idősebbeknek és haladóknak

Ebben a kisregényben nincs pont. Itt csak vesszőkkel találkozik az olvasó, meg egy- két kérdő- vagy felkiáltójellel, de utána kisbetűvel folytatódik a szöveg egy mostani kisasszonyhoz és a fiatalkori múltból a szüntelen jelenbe átplántált gyönyörű leányzók- hoz, akik "ott heverésztek a pokrócukon fürdőruhásan, mint valami napimádó testület tagjai, hatan voltak, és a hátukon feküdtek, karjukkal a feltupírozott fejecskéjük alatt, és direkt a felhőkbe néztek, hogy testecskéjüket a férfiszemek szabad prédájára adják..." Egy hatvanéves cipészmesternek, "az emberi láb mérnökének" a monológját olvassuk. Ez a derék suszter az "európai reneszánsz híve", akit egy életre megbabonáztak Mária Terézia legendásan méretes keblei (általában a Monarchia Ferenc Józseffel és Schratt Katalinnal, Rudolffal és Vetsera Máriával); aki továbbá tudja, mit köszönhet az emberiség Edisonnak - vagy éppen Puskinnak (aki szintén "az európai reneszánszhoz tartozott", és akinek "szép pakompartja volt, tudják, olyan oldalszakálla, mint a meg- boldogult Ferenc Jóskának meg a Strauss zeneszerzőnek"); aki dolgozott, ahol ember csak dolgozhat; aki túlélte az első világháborút, mint Svejk; aki az elbeszélés idején a szocialista munkaverseny sajátosságaira is kitér álmélkodva; aki körül évtizedeken át dúlt az élet szereleméhes banyák és fruskák, papnék és görlicék, részeges és szadista, vagy egyszerűen csak féleszű hímek körtáncaként. A kis- városi-falusi lét megannyi mindennapi kalandja, tragédiája és komédiája burjánzott kö- rülötte. Körülötte, a mindig győztes körül. A kisember túléli a katasztrófákat, "táncmesterré" avanzsál, és a profi szaktudásával ad órákat idősebbeknek és haladóknak.

Mutass kevesebbet