
(0 vélemény)
Jelenleg nincs elérhető antikvár példányunk ebből a könyvből.
Ha előjegyzi, azonnal értesítjük, amint újra kapható lesz.
Van eladó példánya? Nálunk egyszerűen értékesítheti online, akár egyetlen kötetet vagy teljes könyvgyűjteményt is felvásárolunk.
Nagyobb mennyiség esetén szakértő kollégánk díjmentesen házhoz megy.
Koltai Tamás. Tapsrend. Öt év nézőtéren és köztéren. Budapest, 2015. Corvina. 463 + [1] p. Békés Italának dedikált példány!!! Koltai Tamás (Budapest, 1942. szeptember 10. – Budapest, 2015. július 18.) Jászai Mari-díjas (1987) magyar újságíró, színikritikus, dramaturg, egyetemi tanár. Ha a mai vagy jövendőbeli olvasó arra kíváncsi, milyen volt az élet 2010 és 2014 között Magyarországon, milyen volt a társadalom, a kultúra, a politika, a hétköznapi élet ebben az öt évben, minden bizonnyal többet tudhat meg Koltai Tamás új, gyűjteményes kötetéből, mint akár a kor napi sajtójából vagy a korszakkal foglalkozó elméleti munkákból. A kötet minden írása mintha azt az alaptételt bizonyítaná, hogy a színház a jó színház mindig több önmagánál, mindig mélyen bele van ágyazva a körülötte létező, élő és lélegző világba. És a jó kritikus nem teheti meg, hogy nem mutatja fel ennek a beágyazottságnak minden aspektusát. Az egyes előadásokról szóló, szerzők, rendezők, színészek munkáját elemző írások együttese mint könyv egyszerre színháztörténet, kultúrtörténet, társadalomtörténet, a kor testének tulajdon alakja és lenyomata.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789631362725 |
|---|---|
| Kiadó: | Corvina Kiadó |
| Kiadás éve: | 2015 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Adu Print Kft. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 463 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Dedikált, Aláírt Könyvek / Művészetek / Film, Színház / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről