Tarisznyakönyv

Vers és kép, írás és kárpit. A vers nem a képhez, a kép nem a vershez kapcsolódik. Legalábbis nem közvetlenül. Még csak nem is az köti össze az egyiket a másikkal, hogy ebben a könyvben mindenki nő Mégis érezni: valami erős áram jár ide-oda a két tartomány közt. Minden azt sugallja, a képek magános tárgyai, különös alakjai, nagy terei, sötét izzása, körvonaltalan derengése és a szerencsés kézzel válogatott versek visszhangos szavai, édes vagy komor dallamai, képei, hogy itt valami fontosról esik szó. Itt minden törékeny létünk ünnepi fényeiről, szorongató drámáiról beszél. És szép, hogy együtt s egyszerre kép-és líra, mint a művészet szerencsés korszakaiban. / Lator László Egykor a gobelin, a falikárpit készítése, tervezése a férfi mesterségek közé tartozott. Raffaello, Rubens terveit azonban minden bizonnyal asszonyok szőtték. (Látjuk is őket Velázquez festményén szorgos munka közben.) A huszadik század a tervezőművészetet is nőiesítette. Polgár Rózsa kárpitjai már e világ szülöttei. A művész nem csupán feminin, színes világot tár elénk, hanem dokumentarista, már-már popartos gesztusokat is az anyagba sző, s így múltat és jelent vizuális köntösbe öltöztetve koráról, korunkról mesél. A Tarisznyakönyv szőtt képtarisznyái látvány-látomásokat, képi gondolatokat és a kötetben megjelenő nőköltők verseivel a képes beszédet is hordozzák. Polgár Rózsa és költő-írótársai a teljes női érzelmi spektrumot csomagolják e tarisznyába. / Sinkó István

Mutass kevesebbet