Társai elmentek Megváltót nézni

A golgotai sötétséget, amelyet a társadalmi viharok tettek még kormosabbá, csak a hit világíthatja át: mindig van remény. Még az átszögelt tenyér is azt sugallja, hogy sosem szabad föladni. A versekbe beszívódó bibliai példázatok egy véghetetlen tiszta hangú, a szólást erkölcsnek tekintő költőt mutatnak. Lezsák Sándor azoknak a kardot forgató bajvívóknak az örököse - Balassi Bálinttól századokon át Nagy Gáspárig húzódik a sor -, akik tudták, hogy az igazi költőnépének lármafája. Amellett, hogy saját fájdalmát eldalolja, felelősséget érez - Nagy László szavaival - a "torkon vágott forradalmak pirosát és gyászát viselő" közösség iránt is. A vers tehát hitvallás, sors, az ember legszentebb pillanatainak tükörképe. A félelemmel szembeszegezi az önmaga-vállalás bátorságát, a szűk és tágabb körben való építkezés fegyelmét. Mindig a lentről jöttek, a nyelvükben megkárosítottak, az emberségükben megbántottak, a,,jog asztala" mellől kiebrudaltak érdekében szól. Hogy bravúros eszközökkel - a néprajzi elemektől a konkrét versig, a szürreális betétektől a rockopera lírai-drámai betétjéig változatos hangon és formában -, arra ez az évtizedek termését begyűjtő kötet a megrázóan eleven példa (Szakolczay Lajos)

Mutass kevesebbet