
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Mielőtt az alábbi olvasmányt befejeztem volna, megérkezett a válasz a Vatikánból. Ne feledjük: a késleltetéseknek minden esetben komoly okai vannak. Bár a késés sokakból indokoltan türelmetlen várakozást váltott ki, ez az időeltolódás még mást is tartogatott számunkra. A Szent Szűz megajándékozott bennünket januári-februári kéréseivel is. Szívből köszönöm Margit testvéremnek, a Rómában élő Balogh Kinga nővérnek, dr. Márton Lajos Húgo, és dr. Radics János atyáknak közreműködésüket, fáradságos tevékenységüket, bizalmukat. Külön köszönetet mondok a gyönyörű grafikákért, a sok segítségért, és az értékes javaslatokért: Bajcsy Lajos-, Balázs Gergely-, és dr. Antalóczy Lajos atyáknak, valamint Fodor Mihálynak, s Mária Művén belül Dr. Marek Bernadettnek. Engesztelő közösségemmel együtt, szívből hálásak vagyunk a Szentatya irántunk tanúsított jóságáért, értünk folytatott imádságáért, és apostoli áldásáért. Ez az új kis könyvecske a második kötet folytatásaként Isten áldásával é a Szent Szűz védelmező szeretetében jött létre. Őket illeti meg a teljes dicséret és a dicsőség.
Mutass kevesebbet
| Kiadás helye: | Budapest |
|---|---|
| Nyomda: | Antológia Kiadó és Nyomda |
| Illusztrátorok: | Bajcsy Lajos |
| Nyomtatott példányszám: | 2000 |
| Kötés típusa: | tűzött papír |
| Terjedelem: | 48 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Kategória: | Vallás / Vallási Irodalom |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.