Televízió, esztétika, kultúra

A ​könyv, melyet az olvasó a kezében tart, a szerző tudtával az első átfogóbb jellegű filozófiai módszerű kísérlet a televízió természetének feltárására. Alcíme balójában ez is lehetne: Tractatus televidens politicus. Ez egyfelől emlékeztetne Spinoza Traktátusára, mely a maga idejében a legcsodálatosabb elemzés volt éppen az emberek tudatát legjobban átható gondolatkörről. Másfelől ez az alcím megjelölné a könyv lényegét, hogy tudniillik egy meghatározott politikai álláspontról a televízió társadalmi (politikosz) jelentőségét akarja megvilágítani, ami egyet jelent kulturális jelentőségével is. Ez a traktátus rendhagyó módon újító és konzervatív egyben. Újító, amennyiben – szemben a polgári irodalomban szokványos kezelésmóddal – mindenfajta romantikus „antiindusztrializmust” elutasít, de hasonló módon bánik az ugyancsak divatos technicizmussal és az ezen az alapon kifejtett információs elméletekkel is. Vitapartnereim egyfelől az olyan gondolkodók, mint Adorno vagy Anders, másfelől McLuhan. Ám a vita csupán akkor vita, ha nem a diszkusszió kedvéért folyik hanem azért, mert a szerzőnek sajátosan új és véleménye szerint a valóságnak megfelelő mondanivalója van a televízióról, s ez kényszeríti rá – a tudományos tisztesség miatt is, s azért is, hogy véleményét jobban kifejthesse – a vitára.

Mutass kevesebbet