
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 990 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Előszó A televíziótechnika legalapvetőbb feladata, hogy a tv nézők számára fekete-fehér, vagy színes képet szolgáltasson. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy a televíziós rendszer felépítése figyelembe vegye az emberi látás lehetőségeit és korlátait. Ehhez viszont szükség van az emberi látás, vagy vizuális érzékelés lényeges tulajdonságainak az ismeretére. Az alábbiakban ezért áttekintjük a látással és a színek érzékelésével kapcsolatos fontosabb fogalmakat és lehetővé tesszük azt, hogy ezeknek az érzékelés szerinti fogalmaknak megkereshető legyen a fotometriai, ill. színmérési megfelelője. Ebben az összefoglalóban mindenütt a jelenleg is érvényes hazai (MASZ 9620-72) és nemzetközi (IEC 50/45/1970) szabványokra támaszkodunk és szóhasználatunk is természetesen megfelel e szabványokban meghatározott fogalmaknak. Ettől az alapelvtől csupán néhány esetben térünk majd el olyan esetekben, ahol több éve, esetleg évtizede már elterjedt kifejezést nehéz lenne egy bár helyesebb, de merőben új elnevezéssel pótolni.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Tankönyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1977 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Dabasi Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 157 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Kategória: | Kézirat / Tankönyvek / Egyetemi, Főiskolai / Műszaki / Villamos Technika, Tv, Rádió |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről