
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 600 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Az Ó- és az Újszövetségre alapuló keresztény kinyilatkoztatás megközelítőleg háromezer évet ölel át. Nemzedékek sora alkotja azt a folyamatot, amelyben megfogalmazódott az Istenről szóló tanítás és gondolkodás. A XXI. század kezdetén sem nélkülözhetjük azokat a kereszténységgel kapcsolatos kifejezéseket és fogalmakat, melyek Európa gyökereihez, történelméhez, művészetéhez és hitéhez vezetnek bennünket. A Teológiai kulcsfogalmak szótára azokat a leglényegesebb szavakat veszi sorra, amelyek döntően meghatározzák tájékozódásunkat egy olyan területen, mely a mai összetett világunkban nem annyira egyértelmű. Ezek a fogalmak nemcsak a múlt feltérképezéséhez szükségesek, hanem hozzásegítenek a keresztény vallással kapcsolatos biztos ismeretek elsajátításához is. A szótár jó szolgálatot tesz a közép- és felsőoktatásban tanuló hallgatóknak, valamint a keresztény kifejezésekkel találkozóknak is, akik már egy hallott vagy olvasott, ám számukra homályos fogalmat szeretnének pontosan megismerni. A kézikönyv használhatóságát nagymértékben megkönnyíti a tárgy- és névmutató, mely a teológiát művelők kutatásait is lehetővé teszi.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789632776507 |
|---|---|
| Kiadó: | Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója |
| Kiadás éve: | 2016 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Harmadik, javított kiadás |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 212 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 19.50 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Vallás / Vallási Irodalom / Keresztény / Vallás / Vallástudomány / Vallás / Teológia / Lexikonok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.