Terítéken az olimpia

Rendhagyó ​szakácskönyvet tart kezében az Olvasó, mert legalábbis szokatlan, ha nem példa nélkül álló, hogy egy ilyen műben ne csak az életekről essék szó, hanem az alkotóiról is. Már jól benne voltunk mondanivalónk előkészítésében, amikor kiderült, hogy ebbeli igyekezetünk, mármint hogy alkotópárosunk szakácsművészéről is szóljunk, mások óhajával is találkozik. Nem egészen biztos ugyan, hogy Bajor Andor, aki Kövi Pál kitűnő szakácskönyvébe írt az érzelemre és az értelemre egyaránt ható cikket, az írásában foglaltakban éppen a jelen művet hiányolta volna, de mi tagadás, egy kissé azért legyezgette hiúságunkat, hogy lám, rátaláltunk arra, ami a szakácskönyv-irodalomból napjainkig sajnálatos módon hiányzott. Íme, gy ír: „Bár a történelem evéssel kezdődik, úgyszólván semmit sem tudunk a nagy szakácsokról, akik a rántott békacombtól a püspökkenyérig mindent kigondoltak és elkészítettek. Ők ajándékozták meg az emberiséget a különböző ízekkel, de teremtésüket csak néhány szólásmondás őrzi…” Pedig: "Az étkezés héroszai voltak, akik megették az első gombát, a szedret, a málnát, és levest főztek a paszulyból, lencséből, sárgaborsóból. Így a szakácsművészetnek bizonyára névtelen hősei is voltak, akik megpróbálhatták a nadragulya bekebelezését, kísérletezésképpen mérges gombákat is főzhettek, próbálkozhattak pusztító gumókkal és gyökerekkel. De csak a jó tapasztalat élt tovább, az ismeretlen, mérgezett szakácsot elfelejtették, és az étkezés névtelen katonáinak sehol sem állítottak szobrot.

Mutass kevesebbet