Test és tükör

"A világon a legnehezebb színjáték a természetes viselkedés", állapítja meg az antológia címadó elbeszélésének hősnője, aki műszerelmeskedéseit egy művárosban metafizikai műmagyarázatokkal igyekszik okadatolni. Ennél talán csak a természetes írás a nehezebb, kivált, ha novelláról van szó, ami Graham Greene szerint a legnehezebb műfaj. Kötetünk huszonegy szerzője számára sem lehetett könnyű ellenállni a csábításnak, hogy valamelyik posztmodern irányzat, az öncélú formai kísérletezgetés felé orientálódjanak. Ezek a jórészt fiatal írók már nem dühösek, nem lázadók, nem törődnek irodalmon kívüli szempontokkal: rájöttek - úgy is, mint fiatalok -, hogy az idő titkánál, a szexnél vagy a női irracionalitásnál aligha van fontosabb és izgalmasabb kérdés. És rájöttek arra is, vagy inkább józan eszük azt diktálta, hogy az angol novella tradícióihoz ragaszkodni nemcsak dicséretes, hanem a legcélravezetőbb is: a jól épített történettel, a fordulatos meseszövéssel, a kiváló helyzet- és jellemrajzzal, a múltat és jelent, régit és újat, a hagyományt és újítást ellenpontozva egyesítő, fanyar humorral átitatott elbeszélésekkel semmi nem veheti föl a versenyt. Tudják ezt az antológia ismert és ismeretlen, született angol és bevándorló szerzői egyaránt, azok is, akik Angliában nevelkedtek, és azok is, akik a világ más tájain - ezért olyan üdítően színes és változatos olvasmány a Test és tükör.

Mutass kevesebbet