Drámák

Thornton ​Wilder (1897-1975) puritán protestáns amerikai családból származott. Szűk látókörű protestáns középiskolából került a szabadabb szellemű Yale Egyetemre, majd tanári diplomájának megszerzése után egy esztendőt Rómában töltött. Hazakerülve egy kisvárosban tanított francia nyelvet és irodalmat. Ifjúkorának első irodalmi kísérletei „háromperces” drámák, valójában párbeszédekbe foglalt parafrázisai egy-egy metafizikai vagy morális eszmének. Első jelentékeny műve a Kabala című regény (1926); hírnevét azonban a Szent Lajos király hídja című regényével alapozta meg (1927). További regények után gyors egymásutánban hat egyfelvonásost írt, amelyek A hosszú karácsonyi ebéd című kötetben jelentek meg (1931). Mind a mai napig is legismertebb, leggyakrabban idézett drámája A mi kis városunk (1938), amelyben új formával jelentkezik: a rendező minduntalan megakasztja a cselekményt, magyaráz, kommentál, időnként be-beugrik egy-egy kis szerepbe. A második világháborúban, röviddel az Egyesült Államok hadba lépése előtt íródott a Hajszál híján című allegorikus dráma, amely a pusztulás vízióin túl felcsillantja a menekülés lehetőségét s a humánum fennmaradását. Számos változatban írta meg egyetlen, egész estét betöltő komédiáját Wilder – A házasságszerző végül a Hello Dolly című musical formájában járta be a világot és szerzett írójának maradandó népszerűséget a könnyű műfaj terén is. Kötetünk záródarabja, az Alkésztisz, könyv alakban csak az író halála után látott napvilágot. 1955-ös bemutatóját az edinburghi fesztivál közönsége meglehetősen hűvösen fogadta; Wilder utóbb átdolgozta, és A becsiccsentett nővérek című szatírjátékkal toldotta meg az antik tárgyú drámát, amely ebben a formájában szép sikert aratott több német színpadon. Wilder egész életművében két eszme, két hit birkózik: az egyik szerint az élet értelme az isteni terv felismerése, végrehajtása, az örök élet elnyerése. A másik szerint: amit magunk adunk neki, az alkotó munka, az embertelen természet humanizálása. Wilder már nem tudott elég naivan hinni, és még nem tudta magáévá tenni a materialista szemléletet. Racionalista választ keresett egy olyan kérdésre, amelyet misztikus formában adott fel magának. Ezért őrlődött Wilder, akárcsak nemzedékének számos tagja, két malomkő között: ezért tudta kifejezni a maga drámájával együtt egy egész korszakét. Tartalmilag ez a legfőbb újdonsága Wilder drámai életművének. S mit hozott formailag? Erről így nyilatkozott ő maga: „A színház lemaradt a többi művészet mögött abban az igyekezetben, hogy »új utakat« találjon korunk embere, asszonya gondolkozásának, érzéseinek kifejezésére. Én nem tartozom az alig várt új drámaírók közé. Bár közébük tartoznék. De remélem, részt vehettem útjuk előkészítésében. Nem vagyok újító, csak elfelejtett javak felújítója, és remélem, hogy alkalmatlan limlomok eltakarítója.”

Mutass kevesebbet