Titkos fegyverek

...Az elején, vagyis eredetileg egy gyerekről akartam írni. Azokból a néhol máig tartó "ötvenes évekből". Nem magamról mégsem, s nem is úgy, hogy több kiskorúból rakom össze az egyes szám első személyű hőst. Inkább úgy, mintha én magam lettem volna egyszerre több gyerek. Visszatekintve, így is látom a dolgot. Ha másként nem , tájak szerint változó alakban - ez eléggé pikáns is, nem igaz? Néprajzban járatosak gondoljanak az elcserélt gyerekekre. Munka közben, ahogy igyekeztem érzékeltetni - nem leírni! - egy régi, ráadásul számomra most már földrajzilag is távoli világ két részletét, egy napon rádöbbentem: nincs benne egyetlen szép ember! Mármint a történetemben. Miközben az életemben voltak szép emberek, biztosan. Még jók is. Stb. Másként nem lennék itt, nem írnám róluk ezt a rút mesét. Közel két éven át aztán törtem a fejemet, két derűs gyerekkönyvre valót összegondoltam az emlékeimből, remek alakokról és helyzetekről - de egyik sem illett bele. ez egy más - vagy csak másik - mese, úgy látszik, és vállalnom kell úgy, ahogyan van, ha már megcsináltam magamnak. Ha engem is belekényszerítettek a történetbe azok a "titkos fegyverek", melyekről egyfolytában beszélek. - Ezt aztán elfogadtam, ha nem is nyugodtam meg benne. Végül, ezzel egy időben, arra is rájöttem, hogy ez a furcsa módon szimmetrikusra - összehajtható könyv formájúra -sikeredett történet valójában nem egy gyerekről szól, hanem a kurvákról. Azokról a szép, jó, tisztességes stb. emberekről, akik kénytelenek voltak eladni, megcsúfolni, megcsonkítani magukat stb. Hadd ne magyarázzam tovább. Budapest, 1987. Gyereknapon Csiki László

Mutass kevesebbet