Titokkal a lelkemben éltem

"Az izgalmas volt, arra még egy gyerek is odafigyelt. Mi a Fő utcában laktunk, a tanácsházával szemben - akkor úgy mondtuk, hogy tanácsháza -, és emlékszem, hogy ott verték le a vörös csillagot. És arra is emlékszem, amikor az oroszok vagy kivonultak, vagy visszajöttek, akkor tankok mentek ott előttünk, és el kellett sötétíteni. Mi a fürdőszobában egy gyertyával, üldögéltünk a nagymamával." "Amikor elvitték, nekem még apám odaszólt: »Te vagy a férfi a családban, segíts anyádnak!« Amíg oda volt, ez mindig bennem volt. Sőt, a húgommal ketten komolyan vettük a feladatot, és például a ránk bízott pénzzel úgy gazdálkodtunk, hogy folyamatosan megtakarítottunk belőle. Éreztük azt, hogy itt most a család összefogására van szükség." "A mi életünk borzasztó nehezen alakult. Egy évig anyuka nem tudta, hogy hol van apuka, aztán jött a kilakoltatás. Kijöttek és mondták, hogy mindent elvisznek. Fölvettek mindent leltárba, viszik a fakanalakat, viszik az ollót. Mindent, ami mozgatható volt, azt ők elvittek." "Senkivel nem szerettünk erről beszélni. Mint mikor valakinek kisebbségérzete van. Bennünk ez egy olyan volt, hogy mi meg vagyunk bélyegezve, mi még csak hallani se szerettük ezt a dolgot. Olyan érdekes, hogy ez tulajdonképpen mostanáig, a kárpótlási ügyig tabu volt." "Háromfélét érzékeltünk. Volt a hivatalos emberek részéről a hivatalos megnyilvánulás, aztán hivatalos emberek részéről a magán megnyilvánulás, és az embereké, akik tényleg a legnagyobb megértéssel, meg részvéttel viseltettek." "Döbbenetes, hogy mennyire kell, hogy tudd, hogy hol van. Én látni akartam, szóval én nem féltem ettől az exhumálástól. Én csak attól féltem, hogy esetleg nem fogjuk megtalálni. Nem volt szörnyű. Az egésznek az alján volt valami olyan mérhetetlen megnyugvás, hogy megvan." "Bennem nincs meg a bosszúvágy, ez a szemet szemért, fogat fogért szemlélet. Állandóan bűnösöket keresni, vagy megtorolni az elszenvedett dolgokat, ez egy körforgás lenne, és mindig csak viszályt és ellenszenvet szítana."

Mutass kevesebbet