Tizedelőcédulák

Tizedelőcédulákat ​valószínűleg egyszer használtak a háborúk történetében, 1849 őszén Magyarországon, a földvári vár udvarán. Szigeti József, felső-tolnai német, a magyar szabadságharc népfölkelője az osztrák tisztek jelenlétében fehér cédulát húz, s ezzel megússza a tizedelést. Ez a németkéri Orova család emlékiratában talált megrendítő epizód példázhatná egy magyarországi nemzetiség: a németek sorsát, lelkületét, gondolkodásmódját; mélyebb jelképi erővel, mint első pillanatban hinnénk. Útra kelés a 18. században, hazakeresés, letelepülés és megnyugvás Magyarország valamelyik vidékén, hasznos állampolgári lét- majd a második világháború minden bűne: csakhogy a „kollektív büntetés”, a gyűlölet azokra hárul, akik minderről mit sem tehetnek. A gyerekként Württembergbe kikerült Michael Windeisen betűmetsző fél évszázaddal a kitelepítés után honvágyról beszél, de azt mondja, „ne nevezzük honvágynak”. A Windeisen család legidősebb, nyolcvankét esztendős nőtagja e honvágyról azt tartja: nincs. Németországban nincs. Akkor van, ha jár a sírok közt, az etyeki temetőben.

Mutass kevesebbet