Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Tolna

Tolna - Szabó Géza - Régikönyvek
Tolna - Régikönyvek Tolna - Régikönyvek Tolna - Régikönyvek
(0 vélemény)

Tolna megye az ország kisebb megyéi közé tartozik, de természeti adottságai, gazdag történelmi múltja, gyorsan fejlődő gazdasága és kultúrája méltóvá teszi a figyelemre. Ezen a Duna melletti dimbes-dombos tájon már sok ezer évvel ezelőtt megtelepedett az ember. Az Árpádok korában hazánknak egyik legsűrűbben lakott vidéke volt, ám a következő századok szinte pusztává tették. A XVII. század végétől indult meg újra az élet, a lakosság főleg mezőgazdasággal foglalkozott. A felszabadulás után, kivált az utóbbi két évtizedben az ipar is fejlődésnek indult. Itt kezdte meg működését az ország első atomerőműve, s ez máris érzékelhető hatást gyakorol a megye egészére. Ennek a gyorsuló haladásnak jelentős erőforrásai a gazdag kulturális hagyományok és a megye népének tradicionális munkaszeretete. Tolna természeti szépségei, a sok helyütt még szinte érintetlen természet (Gemenc, Gyulaj, Tamási, a Sötétvölgyi erdő stb.), az ősi földvárak fennmaradt sáncai, az Árpád-kori templomok és középkori várak romjai, a feltárt és restaurálás alatt levő kastélyok maradandó élményt ígérnek. Az ország megyéit bemutató sorozat tizenkettedik kötetét, az eddig megjelentekhez hasonlóan, a megyét alaposan ismerő szakemberek írták, akik a szűkebb szülőföld szeretetét jól ötvözik a tárgyilagos pontossággal.

Sorozatcím:
Magyarország megyéi
Borító tervezők:
Erdélyi János
Kiadó:
Kossuth Könyvkiadó
Kiadás éve:
1986
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Athenaeum Nyomda
ISBN:
9630926369
Kötés típusa:
kemény papírkötés, kiadói borítóban
Terjedelem:
147 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 12.00cm, Magasság: 18.00cm
Súly:
0.20kg
Kategória:
A MEGYE FOLDRAJZA (dr. Fodor &túli. dr. 114jdll Zok.ínj 5
Földtörténeti korok. febrini %-áltozisok, 5
Éghajlat, virraiz 9
Telepeléshilow 1C

TORTÉNELMI-TARSADALNII VISZONYOK (K. 8.dog János; ló
Az

Szabó Géza

Szabó Géza  további könyvei

akár 30%
Hűségpont:
 
Hűségpont:
 
10%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1993
Antikvár könyv
1 100 Ft 990 Ft
20%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1975
Antikvár könyv
1 100 Ft 880 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...