Tornác a Duna felett

A két kisregény problematikája csaknem azonos: a látszatsikerek emberének tragédiáját próbálja megközelíteni egy képzeletbeli tudományos intézet igazgatójának és egy ugyancsak "sikerre ítélt" szépasszonynak a sorsán keresztül. Mindkét írás hőse nagy étvágyú ember: dicsőségre, hírre, népszerűségre áhítozva kótyavetyélik el legszebb, legemberibb adottságaikat. Mindkettő az un. hátrányos helyzetűek kategóriájából tornássza föl magát - nem érdemtelenül - a sikerek hullámhegyére. A talmian csillogó tarajok azonban már a mélységet idézik: bukásukat. pusztulásukat. Cselekvéseiket a külszín szabja meg, életük belső céljai, értelme elporlad a külső keretek megteremtésének sok energiát lekötő küzdelmeiben. E küzdelmek pedig sok áldozatot kívánnak. És az áldozatot nem azok hozzák, aki talpnyalásukkal, meghunyászkodó nyájasságukkal, tálcán felszolgált szolgalelkűségükkel vagy jóhiszemű rajongásukkal kedvező táptalajt biztosítanak a "sztárélményhez", hanem az érzelmileg, eszmeileg elkötelezettek népes tábora: szülők, gyermekek, barátok, szerelmesek hullanak el "diadalmenetükben". Szinte mellékes, hogy A nagy kőrisfa Főnöke a nyaralójában keletkezett tűzben halálos égési sebeket szerez, vagy a Selyemgubó Kisterije csapot-papot otthagy egy "szerelem" kedvéért. A lényeg az, amit Bisztray egyik rádióinterjújában megfogalmaz: ".... életük eltelt abban, hogy a ráma meglegyen, de sajnos a vászonra és az olajképre már nem tellett."

Mutass kevesebbet