Történelem alulnézetben

1925-ben születtem Békésszentandráson. Édesapám falusi kovács volt. Két házasságából nyolc gyermek született, én voltam a negyedik - a harmadik fiú. Keresztszüleim neveltek, s iskoláztattak később. 1944-ben érettségiztem a zilahi ref. Wesselényi Kollégiumban. Kolozsvárott majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanultam. Nyelvésznek - néprajzosnak készültem, de diplomát már nem szereztem, mert közben "felfedeztettem": a Színművészeti Főiskola, az Állami Balettintézet tanára lettem, s egyidejűleg a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének egyik művészeti vezetője, koreográfusa. Ezt az iramot - a szakmai alapok híján - 1954-ig bírtam, de utána is megmaradtam a hadsereg kötelékében. Különböző művészeti kisegyütteseim voltak, köztük a felszabadulás utáni első hivatalos pantomimegyüttes. 1964-ben a hadsereg egyik központi intézményének politikai munkatársa lettem. A színpadtól, az aktív művészeti munkától való elszakadásom azonban nem ment simán. Bekövetkezett a törés, lázadásaim, majd az elbocsátás. Szerencsémre hamar regenerálódtam. 1966 szeptemberében a Fővárosi Szállítási Vállalatnál jelentkeztem exportcsomagoló munkásnak. Azóta is az vagyok, s 1971 óta kiváló dolgozó. Ha a körülményeink engednék, s a magam nyugtalansága hagyna, boldog ember lehetnék. Különböző szakmunkáim, főként táncművészeti, néprajzi cikkek, füzetek s könyvek ugyan már 1947 óta többfelé megjelentek, teljesebb igénnyel azonban csak 1967 óta dolgozom ebbena "szakmában". Azóta jelent meg a Nagy Magyarok idegenben című kötetem (1971). Előkészítés alatt áll egy történelmi tárgyú kisregényem és egy szociológiai munkám. Tizennyolc ember elmondja az élettörténetét. Az idősebbek legkeservesebb élménye a háború: a doni front megpróbáltatásairól, esetleg a hadifogságról beszélnek. A fiatalabbak a felszabadulással megnyíló lehetőségekről, a nagy nekirugaszkodásokról, a csalódások árán megtalált egyensúlyról. Ma valamennyien munkások. Van köztük, aki summás, napszámos volt, életmódjában máig is a falusi szegénység terhét hordozza, s van, aki nincstelen pesti kispolgárból lett üzemi munkás. Akad, akinek sváb származása miatt a kitelepítéstől kellett rettegnie, és akinek a családja kitelepítettek házába költözhetett. Hárman-négyen már a felszabadulás előtt kapcsolatba kerültek a munkásmozgalommal, egynek viszont az apját jobboldali múltja miatt vonták felelősségre. Tizennyolc ember szoros közelségben dolgozik együtt. Akarva, akaratlanul közösséggé formálódnak. Összeköti őket az egymásrautaltság, a közös erőfeszítés és az erőfeszítések szüneteiben a közös lazítás. Különböző koruk, különböző múltjuk, többé-kevésbé eltérű életmódjuk, életszínvonaluk ellenére véleményeik összecsiszolódnak, tapasztalataik kollektív tapasztalattá olvadnak. Hogyan él, hogyan cselekszik, hogyan gondolkodik a tizennyolc ember közössége? Hogyan látják önmagukat, és hogyan létük tágabb kereteit: az üzemet, a társadalmat, a világot? Képesek-e felismerni közös érdekeiket, és milyen feszültséget teremtenek köztük eltérő érdekeik? Tudják-e érvényesíteni közös szándékaikat a csoportjukon belül, és hat-e közös akaratuk a maguk közvetlen közegén túl? Mit jelent a proletárszolidaritás mindennapjaik gyakorlatában? Ezeket a kérdéseket teszi föl önkéntelenül az olvasó, és a feleletekhez kap adalélokat László-Bencsik Sándor könyvéből. A Történelem alulnézetben egy brigád életrajza és tizennyolc brigádtag életrajza. A termelőmunkában létrejött közösség történelme és a magyar társadalom mélyrétegeinek történelme.

Mutass kevesebbet