Tóték / "Rózsakiállítás"

Tóték: Csak a gúny sért, nem a nevetés, legkevésbé az a nevetés, melyet a groteszk tud kiváltani. Nevetünk, amikor fölfelé megy a hullámvasút, de sikoltva zuhanunk lefelé, viszont ki ülne föl egy vízszintes hullámvasútra? Más szóval van a szenvedésnek egy olyan foka, amely már csak áttételesen közölhető de viszatérve a Tóték-hoz: nekem a háború volt életem legnyagyobb, sorsdöntő élménye, és most úgy érzem, hogy ebben a regényben írtam meg igazán. Persze nemcsak a háborút akartam benne megírni. // Rózskiállítás: Végső magányunk perceit is kisajátíthatja a technika; utolsó sóhajtásunk megörökíthető, sokszorosítható, milliók képernyőjére rávetíthető. Szereppé válhat egyetlen őszinte gesztusunk: az agóniánk. Ezt a szerepet, három ember búcsúfelléptét próbáltam megírni. Egyszerű, ismerős alakokét, amilyenek százával járkálnak körülöttünk. Nem történik velük se más, mint mindannyiunkkal, ha majd üt az óránk, ővelük másképpen történik; erről a másról szól e kisregény. Örkény István

Mutass kevesebbet