Tóth Árpád versei

„… ő a választottak, a legnagyobbak közé tartozott” – írta Tóth Árpádról Kosztolányi. – „Debrecenből érkezett, a grammatikák, a verseskönyvek, a magyar színművészet ősi földjéről, s természetes folytatója Csokonai Vitéz Mihály és Arany János művészetének. Szavainkból új mákonyt szűrt, bódító írt a mi legfájóbb sebünkre. Andalító költő, makulátlan művész. Egységes világ tárul elénk könyveiből, lágy, meghitt szemlélet, s ez olvasztja eggyé sorait, melyeknek végén halkan, fájdalmasan jajgatnak gyönyörű, mintegy véget-sose-érő rímei. Lágyságában azonban semmi finnyásság. Nevükön nevezte ő a dolgokat, a »setét dolgokat«, melyeket »szeretett«, képzőművészeti pontossággal írta le az előrebukó fejet, vagy a terpedő kezet, a kidagadó ereivel. A keret mindig valószerű, úgyhogy finomsága az ellentét erejénél fogva annál erősebben szökken ki. Ezért olyan emberi és megindító, s ezért halhatatlan. Versei úgy hatnak rám, mint a földönjáró angyalok.”

Mutass kevesebbet