Tóth István

Ezek a képek - ahogy minden retrospektívnek szánt fotóművészeti album képei - tudnak beszélni, nem szorulnak rá egy kéretlen tolmács szavaira. Lehet persze, hogy minden szemlélődőnek egy kicsit mást mondanak, hisz lesznek közöttük e fotóművészi életmű jó ismerői, ám olyanok is, akik először találkoznak ezekkel a képekkel. Ez a "más" független az alkotó eredendő szándékától: személyes elfogultságainak, a megismerni remélt valósághoz való viszonyunk (mely sorsunktól meghatározott), a fotóművészet lehetőségeiről és feladatairól vallott (persze nyilvánosan nem mindig bevallott) egyéni felfogásunk logikailag könnyen levezethető következménye. De mert Tóth István fotóművész azt szeretné, hogy a képekre bízott "üzenetéhez", s ami ettől elválaszthatatlan: személyes sorsához képest ne legyen "nagyon más" mindaz, amit ki-ki meglát, megérez, magáévá lényegít a könyv felkínálta látványból, mégiscsak keresett egy, a szóértést talán megkönnyítő "tolmácsot". És megkérte: mondaná el mindazt, amit az életmű jobb, pontosabb, hitelesebb megértéséhez elengedhetetlenül szükséges "előismeretnek" gondol. Az életmű épülését évtizedek óta figyelemmel kísérő, tehát elfogultan szemlélődő műítészként és jóbarátként avasson be minden érdeklődőt az életét és életművét körüllengő nyilvános titokba: a már-már legendába illő sikeresség és elismertség - azaz a világhír -, s ezzel együtt a Ceglédhez, egy mezővárosi múltú alföldi kisvároshoz való csak-azért-is hűség együtt jellemző különösségébe-szokatlanságába.

Mutass kevesebbet