
Kiadás éve: 2024
ÚJ KÖNYV
28 452 Ft

(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
50
hűségpont
Hogy működik az alku?
Tőzsde és olimpia. Elsőre minden bizonnyal kevesen látnak összefüggést közöttük, pedig van! Számomra mindkét fogalom a szabadság, a demokrácia, a piacgazdaság, a növekedés és az emberiség fejlődésének az egyetemes megtestesítőjét jelenti. A tőzsde a vállalatok erejének, míg az olimpia az emberi erő megméretésének a legátláthatóbb és leglátványosabb színhelye. Mindkét küzdőtéren mérhető számok világában mérik azt, amit röviden teljesítménynek hívunk. Számomra a tőzsde és az olimpia világa éppen annyira kedves és közeli, mint harmadik szerelmem, a fényképezés. Sokáig nem tudtam eldönteni, mi legyek: sportoló, bankár vagy esetleg fotós. Végül az élet úgy hozta, hogy egyik sem került távol tőlem. Hosszú évekig öttusáztam, mielőtt a bankok és a tőzsde világában találtam meg a jövőmet. Majdnem mindenhová fényképezőgéppel érkezem, s minden számomra fontos, a korra jellemző eseményt igyekszem megörökíteni. Végigfotóztam a rendszerváltás és az azt követő idők politikai eseményeit. Megörökítettem New Yorkban a World Trade Center füstölgő maradványait, fényképeztem a Kuvaitból Bagdadba vonuló amerikai csapatokat ugyanúgy, mint Normandiában a partraszállás veteránjait; és ugyanezt tettem több mint negyven ország kultúrájával és örökségével. Megszámlálhatatlan fényképet őrzök az engem körülvevő világról. Azonban a számomra legfontosabb fényképeim mégis azok, amelyeket az elmúlt négy nyári olimpián, Barcelonában, Atlantában, Sydneyben és Athénban készítettem. Ebben az albumban most kísérletet teszek arra, hogy a két, látszólag egymástól nagyon távoli világot, a tőzsde és az olimpia csodálatos izgalmát és drámáját egyesítve Önök elé tárjam, úgy, ahogy én azt a fényképezőgépem optikáján át látom. Sportképeim talán szokatlanok a profik számára, hiszen a nézőtérről készültek, onnan, ahová bárki jegyet válthatott, úgy, ahogy csak néző láthatja a versenyt. A szurkoló izgalmával, feszültségével. Az albumnak van egy nagy, és a jövőben pótolnivalóadóssága: nem volt módom eljutni az olimpiát követő paralimpiára. Legközelebb ott leszek! Az ott tapasztalható emberi drámákat, heroikus küzdelmeket és atlétáink dicsőségét a saját optikámon át is szeretném látni. Ezt az albumot sportolóink és edzőink tiszteletére állítottuk össze, akik a hétköznapi ember számára alig felfogható munkát végeznek. Gyakran végtelenül nehéz feltételek és szerény anyagi körülmények között a legnagyobb becsülettel és szorgalommal dolgoznak, hogyaztán négy évenként egy egész nemzetnek szerezzenek teljesítményükkel dicsőséget és boldogságot.
Mutass kevesebbet
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről