
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
131
hűségpont
Hogy működik az alku?
László Erikát nem kell bemutatni az olvasóknak, neve az idegenvezetők és úgy általában az idegenforgalom sötét titkait feltáró, külföldön is megjelent I Love Lóvé című regényével vált ismertté, majd további könyveiben is rendkívül érdekes, az átlagember számára ismeretlen világokat mutat be. Ezúttal is egy brutálisan rendhagyó életúttal ismertet meg minket. Az igaz történeten alapuló Transziregény főhőse egy vándorcirkuszba született, a nyugat-európai szórakoztatóipart megjárt, sármos és tehetséges akrobatatáncos. Marlon Xtravaganza nagyjából negyvenéves koráig keresi nemi identitását, mert próbál megfelelni a családja és a társadalom elvárásainak. Imádják a nők, dől hozzá a pénz, gyönyörű és szerelmes barátnőjével világ körüli turnén vesz részt, miközben egyre boldogtalanabbnak és elveszettebbnek érzi magát. Hosszabb ideig New Yorkban él, ahol megtapasztalja a siker gyönyörét és a drogfüggés poklait, aztán hazatér, és itthon végre felvállalja, hogy férfi testben él ugyan, de nőként tekint magára, nőként akar élni. Egy szerencsés ismeretségnek köszönhetően már-már úgy tűnik, hogy álma valóra válik, ám lesújt rá a sors... László Erika magyar-angol szakon végzett az ELTE-n, később több mint húsz éven át idegenvezetőként dolgozott. Művei: Mindenütt jó, de... (1990); Léggömb és szerelem (1991); I love lóvé (1996); Így utazunk mi (1997); Szerelmem, Krisztina (1998); Egymillió először... I love lóvé 2. (2006), Félelmetes fenevadak depresszió, pánikbetegség (2008).
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789634052074 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Kiadó |
| Kiadás éve: | 2015 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda Zrt. |
| Borítótervezők: | Gerhes Gábor |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 404 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.50 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Dokumentumregény / Társadalomtudomány |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Marlon Xtravaganza létező személy.A története is valódi.Férfinak született,de nő szeretne lenni és nőként is tekint magára,nőként öltözködik és nőiesen él...A könyv nyíltan beszél a szexualitásról,a transzvesztita szórakoztatóipari főhős életének tündökléséről és bukásáról...Csak felnőtteknek ajánlom!!