
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Antikvár bolt
45
hűségpont
Hogy működik az alku?
A József Attila-díjas író legújabb könyve két kisregényt tartalmaz. A Tranzitszállóban egy távoli - talán trópusi - ország valamely eldugott kis falujába, az ottani tranzitszállásra érkezik egy turistákkal telezsúfolt távolsági busz. A délutáni pihenés után a főhős arra ébred, hogy a hotel teljesen üres, se a csoporttársainak, se a holmijuknak nincs semmi nyoma. Ekkor döbben rá, hogy még azt sem igen tudja, milyen országban van. Egy hosszú és bizarr folyamat veszi kezdetét, amelynek végén kiderül, hogy mindig is ide tartozott, ebbe a fülledt levegőjű trópusi országba és az a másik, a turistabusszal és az utat szervező feleségével csak a képzeletének játéka volt. Az Életünk terében egy fiatal fotóriportert helyszínelni hívnak egy olyan lakásba, ahol egy idős néni szó szerint a saját szemetébe fulladt bele. Azon kezd tűnődni, mi mindennek kellett történnie ahhoz, hogy egy értelmes, cselekvőképes ember ilyen borzalmas módon végezze. Amikor végül sikerül megérteni a kiváltó okot, már ő is ugyanabban a borzalmas helyzetben van, mint amiben a néni volt, de ekkor már képtelen kievickélni ebből az önmaga állította kelepcéből.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789639961050 |
|---|---|
| Kiadó: | MAgyar Napló Kiadó |
| Kiadás éve: | 2009 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Mackensen Kft. |
| Borítótervezők: | Zách Eszter |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 196 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről