Traumatológia

A mozgásszervi baleseti sebészet, a kézsebészet, a neurotraumatológia, a maxillofaciális, az urogenitális sérülések sebészete, a gyermektraumatológia, a hasi és mellkasi sérülések ellátása, valamint az életet veszélyeztető polytraumatisatio kezelését foglalja össze az új tankönyv. A traumatológia, mint önálló diszciplína, a sebészetről vált le a XX. század derekán. Magyarországon számos sebészeti osztály, köztük az egyetemi klinikák is, mindkét szakmát együttesen művelték, és a baleseti sebészet ügyeleteit, a sérültellátást is jól képzett általános sebészek, látták el. Ugyanakkor az ortopédiai osztályok és klinikák - mint csont és végtagsebészettel foglalkozó intézmények - is magukénak tekintették a végtag sérültek kezelését. A baleseti sebészet önállósodásának első jelentős lépése hazánkban az 1956-ban létrehozott Országos Traumatológiai Intézet megalapítása volt, amely a Magdolna kórház I. sz. Sebészeti Klinikája mellett jött létre, és egyik jelentős feladatának tekintette a magyarországi szervezett sérültellátás létrehozását. Az akkori „félkatonai” szervezet céljának tartotta a háborús sebészet potenciális szakembereinek széleskörű képzését is. Ettől kezdve nemcsak a baleseti sebészek, de az összes ahhoz közel álló, belőle leszakadt speciális sebészeti ágak képviselői, az általános sebészek, nőgyógyászok, urológusok, fül-orr gégészek stb. kötelező, 3 hónapos tanfolyamon vettek részt az intézetben, megismerve e szakma alapvető eljárásait,modern kezelési módszereit, lehetőségeit. Így lett az intézmény a szakorvosi továbbképzés traumatológiai központja. A sebészeti bölcső volt a magyarázata annak, hogy a baleseti sebészet egyetemi oktatásának írott alapjai rendszerint a sebészeti tankönyvek, kézikönyvek, műtéttani szakkönyvek részét képezték. A sors fintora, hogy jelen, a Medicina gondozásában megjelentetett könyv akkor jelenik meg, amikor Magyarországon a két csontsebészettel foglalkozó szakma, az ortopédia és traumatológiai már közös szakembereket képez. Aktualitását azonban nem veszítette el, hiszen az egyetemi oktatásban a két diszciplína külön, önálló entitásként szerepel, mint ahogyan a hazai ellátó rendszer szervezeti felépítése, ellátó rendszere is különálló szervezeti felépítésű. Az olvasó kezében tartott első hazai traumatológiai egyetemi tankönyv tehát olyan kiváló, és a szakorvos képzés szolgálatában álló kézikönyveket követi, mint a Cziffer szerkesztésében és munkájával született Operatív Töréskezelés, vagy a Renner által szerkesztett Traumatológia, illetve az Ács-Hargitai szerkesztésű Gyermektraumatológia. A szerkesztők igyekeztek a szerzők összeválogatásával megszólaltatni a hazai egyetemi tanszékek, klinikák vezetőit, felkérve őket azoknak a fejezeteknek a megírására, amelyeknek itthon és külföldön is ismert, elismert szakemberei. Emellett, tekintve, hogy a könyv a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum Általános Orvoskar Traumatológiai és Kézsebészeti Tanszék gondozásában jelent meg, a tanszék és Kenézy Gyula Kórház Traumatológiai és Kézsebészeti osztálya munkatársait és megbízta egy-egy fejezet megírásával. Ez magyarázza a tankönyv stílusának változatosságát. Ami talán stílusjegyekben hátrány, összességében, változatosságában előny is. Egy azonban minden szerző összes fejezetében azonos! A magyarországi traumatológia osztrák bölcsőjén kialakult egységes baleseti sebészeti szemlélet, azonos szakmai gondolkodásmód, megegyező terápiás elvek. A szerkesztők, saját fejezeteik mellett ezt a vezérfonalat tekintették legfontosabb feladatuknak a könyv egyes részeinek korrekciója és összehangolása során. Az egyetemi tankönyvben leírtak minden érdeklődő, a szakmát megtanulni kívánó olvasónak segítséget kíván nyújtani! A mai internetes elérhetőség, a virtuális tér fellelhető, szinte határtalan mennyiségű tudásanyaga egyrészt kiszélesíti az érdeklődők lehetőségeit egy-egy kórkép, vagy sérülés leírásában, a tudásanyag kiterjesztésében. Másrészt a bőség zavara hátrányt is jelenthet, egy-egy hallgató felkészülésében. Tudjuk, hogy az összefoglalt, megjelenésekor aktuális ismeretanyag egy könyvben való megjelenítése mennyire megkönnyíti a vizsgákra –és törekvésünk szerint az életre - való felkészülést, ugyanakkor lehetőséget nyújt a vizsgáztatóknak is a hallgatók részrehajlás nélküli, korrekt számonkérésére is. A szerkesztésnél igyekeztünk minden különösen fontos és az orvosi munka szempontjából kiemelkedő jelentőségű megállapítást kiemelni. Bízunk abban, hogy a tankönyv megfelelő segítséget nyújt, nemcsak az orvostanhallgatóknak, de a felsőfokú egészségügyi képzésben résztvevő hallgatóknak is.

Mutass kevesebbet