Trimalchio lakomája / Cena Trimalchionis

Felvirradt végre a harmadik nap, a potyalakoma várva várt napja, de mi annyira össze voltunk törve, hogy nem pihenésen, hanem menekülésen járt az eszünk. Miközben hát nagy búsan azon tanakodtunk, hogy miféle furfanggal menekülhetnénk ebből a csávából, töprengésünkből Agamemnon szolgája riasztott fel: "Mi az?" mondta. "Ti nem tudjátok, kinél lesz máma az eszem-iszom? Trimalchiónál! Ez aztán a pompás ember! Vízóra van az ebédlőjében s rajta kürtös, hogy mindig tudja, mennyi múlt el az életéből." Sutba dobtuk hát minden gondolatunkat, tetőtől talpig átöltöztünk, és Gitonnal, aki eddig is szíves-örömest szerepelt mint szolgánk, a fürdőbe kísértettük magunkat. Egy kis ideig felöltözve sétálgattunk, vagyis inkább tréfálkoztunk, és a játszó csoportokat nézegettük, mikor hirtelen megpillantottunk egy vörös tunikás, kopasz öregurat, aki egy csapat fürtös hajú gyerekkel labdázott. Nem is annyira a gyerekek keltették fel érdeklődésünket, bár ezeket is érdemes volt végignézni, mint inkább maga az úriember, amint papucsosan a zöld labdákat hajigálta.

Mutass kevesebbet