
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
360
hűségpont
Hogy működik az alku?
A Pólus kutatóűrhajó húsz évvel ezelőtt tragikus balesetet szenvedett egy még felderítetlen bolygón. A fedélzeten mérnökök, tudósok utaztak családtagjaikkal. Akik életben maradtak, azoknak is sürgősen el kellett menekülniük az erősen sugárzó roncsok közeléből. A technikai eszközeiktől megfosztott embereknek meg kellett tanulniuk boldogulni a bolygó mesevilágszerű, mégis ellenséges környezetében, ám egy pillanatra sem adták föl a reményt, hogy egyszer segélykérő hívást küldhetnek a Földre. Húsz év alatt az eredeti túlélők a viszontagságok közepette megtizedelődtek, de ugyanakkor egy új nemzedék is megszületett, amelynek tagjai már a névtelen bolygót hívják otthonuknak, hozzáedződtek a zord éghajlathoz, és a vadászat is a vérükben van. Most azonban, húsz év múltán egy második felderítőhajó közeledik, a Magellán, melynek legénysége mit sem tud az egykori balesetről, ők csak egy ismeretlen világot akarnak feltérképezni. Vajon sikerül-e egymásra akadni a bolygó hatalmas, jeges vadonában, megszabadulhatnak-e a túlélők kényszerű száműzetésükből? És egyáltalán vágynak-e erre a szabadulásra? Az egyik legnépszerűbb orosz SF-szerző, az Európa- és Aelita-díjas Kir Bulicsov munkássága jóformán hozzáférhetetlen magyarul. Ezen kíván változtatni kiadónk egy életműsorozat indításával.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9786155628795 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Galaktika Fantasztikus Könyvek |
| Kiadó: | Metropolis Media Group Kft. |
| Kiadás éve: | 2018 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | A-Színvonal 2000 Nyomdaipari Kft. |
| Borítótervezők: | Nagy Gábor |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 352 |
| Fordítók: | Egri Zsuzsanna |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.50 cm, Magasság: 20.50 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Fantasy, Sci-fi / Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.