Türingiai utazások

A sok látnivalót nyújtó Német Demokratikus Köztársaság egyik legvonzóbb tájegysége Türingia. Régi, ódon hangulatú városok bújnak meg a folyóvölgyekben, erdő borította középhegységek aljában, ahonnan sok szép, felüdülést nyújtó séta, túra és kirándulás kínálkozik, szinte a szélrózsa minden irányában. Így Türingia földje egyaránt nyújt látógatóinak művészeti és tájbeli élményeket. Ennek tulajdonítható, hogy a magyar utasok különös előszeretettel járják be Türingia tájait, ami indokolttá teszi, hogy e nehezen körülhatárolható idegenforgalmi területről a Kiadó külön útikönyvet jelentessen meg. Némiképp rendhagyó ez az útikönyv, hisz az e sorozatban megjelent Panoráma útikönyvek - bizonyos mértékig - műemlékcentrikusak; a városok művészeti látnivalóit ismertetik s csak utalásszerűen térnek ki a természeti látnivalókra. Türingiában azonban szinte egyenlő arányban oszlanak meg a városokhoz és a tájakhoz kapcsolódó látnivalók, s az élmények teljességhez hozzátartozik, hogy a Türingiai Erdő tájaival is megismerkedjünk. Ez annál könnyebben megvalósítható, mert a várostól alig néhány kilométerre már az erdők, hegyek között járunk, ahol kis falvak, várromok, fürdőhelyek, üdülőtelepülések ígérnek felüdítően kellemes látnivalókat. Minderre való tekintettel úgy állítottuk össze az útikönyvünkben megadott útvonalakat, hogy az ezekről való letérőket és kirándulásokat megtéve teljes képet kapjon az utas a bűbájos Türingiáról. Nyolc fejezetben, nyolc útvonal mentén sorakoztatjuk fel a látnivalókat. Megjegyezve, hogy - a műfajnak megfelelően - a könyv térképvázlatok és ún. marginális számok segítségével vezeti az olvasót, amelyek közül egyeseket a fedél belső oldalain levő összefoglaló térképen talál meg az utas, kívánunk jó utat, szép élményeket a hangulatos Türingiában.
- Sorozatcím:
- Panoráma "mini" útikönyvek
- Kiadó:
- Panoráma
- Kiadás éve:
- 1977
- Kiadás helye:
- Budapest
- Nyomda:
- Zrínyi Nyomda
- ISBN:
- 9632430778
- Kötés típusa:
- kemény papírkötés
- Terjedelem:
- 208 oldal + 28 oldal melléklet
- Nyelv:
- magyar
- Méret:
- Szélesség: 12.00cm, Magasság: 23.00cm
- Súly:
- 0.30kg
- Kategória:
Egy kis földrajz 11
Türingia története - dióhéjban 13
Művészeti látnivalók Türingiában 16
Városok és útvonalak 20
Gyakorlati tudnivalók 22
Turisták ABC-je 22
Részletes útikalauz 30
Weimarból Eisenachba az F 7-es úton 30
Weimartól Eisenachig az Unstrut völgyében 117
Weimartól Bad Blankenburgig 138
Bad Blankenburgtól Eisenachig a hegység peremén 145
Bad Blankenburgtól a Rennsteigig és nagy ívben Eisenachba 160
Weimartól a Rennsteigig és vissza Erfurt felé 175
Körutazás Gothából 186
Körutazás Eisenachból 193
Helynévmutató 203
Az Ön ajánlója
Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...