Tüzes cipőben

Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona a német megszállást, Budapest ostromát, a nyilas terrort fiával vidéken majd a fővárosban bujkálva élte meg. Feljelentik, életveszélybe kerül, később fiát az oroszok internálják. Naplót vezetett, amit 1948-ban, memoárként jelentetett meg. A Tüzes cipőben, ez a döbbenetes erejű dráma, ez a részleteiben remek naplóregény, a leghitelesebb korrajzok egyike. "Ha az én uram egyszer-egyszer lázadozott is az ellen az ellenkező előjelű faji összetartás ellen, ami az irodalomban s főként a sajtóban és a magánszínházaknál a jövedelmezőbb, könnyebb munkát, a föltétlenebb elismerést a másik oldalnak juttatta, bölcsessége, igazságérzete és fanatizmustól mentes humorérzéke tüstént megtalálta a megbékélést, a kiengesztelődést. (...) Volt egy játékunk - gyakran játszottuk -, egymásnak ajándékozgattuk azokat a saját fajtánkbelieket, akiket kevésre becsültünk, s ő mindig talált az én ajándékom ellenében ajándékozni valót." "A törvény véd, nevünk talán még a törvénynél is jobban. (...)" "Arra gondolok, vajon hogy alakult volna az életem, ha csakugyan férjhez megyek a prágai üveggyároshoz? (...) Talán fényűzésben élnék, nagy családdal, talán már nem is élnék. Ki tudja? A prágai gyáros értem jött. (...) Akkor már színiakadémista voltam s egy szerelem gőzében főttem." "A rendőrt leültetik egy székre. - Maga majd írja a leltárt - mondja neki a bandavezér. - Jegyzőkönyvbe vesszük. - Nekem pedig: - Adja ide az ékszereit, a pénzét. Maga is - mondja a fiamnak. Arany karkötőóra van rajtam, odaadom. Fiam karján is van óra s ujján pecsétgyűrű. Lehúzza. - Az uram pecsétgyűrűje - hebegem -, egy ilyen nagy író. - Nagy író? Nagy író? - pattog gúnyosan a vörösesszőke. Majd az akasztófán lesz nagy író." "A fiam elsőnek lép ki, hátán valami bádogputtonyféle, fején vedlett kalap, sovány vállán lötyög a hosszú, rongyokban lógó kabát. (...) Meglát. Megismer. Egy lépést hátrál, szája nyitva marad, szeme felvillan.

Mutass kevesebbet