Üdvözlet a vesztesnek

A ​kötet alcímében szereplő időhatárok igen fontosak a fiatal – és az egész magyar nyelvterületen jól csengő nevű – erdélyi költő munkásságában: 1983-ban jelent meg Bukarestben első verseskötete (Tengerész Henrik intelmei), és 1993-ban látott napvilágot első magyarországi versgyűjteménye (Költözködés), mely egy sokoldalúan művelt, magyar költői hagyományt vállaló, folytató, eredeti formaművészként is virtuóz költő első hazai kiadású kötete. Ez a tíz év azonban nemcsak a könyvkiadási viszonyok akár véletlenszerű határvonalait mutatja, hanem a tudatos életmű-építés első nagy korszakát is jelzi. Kovács András Ferencet stílus-imitátorként szokás jellemezni, olyan költőnek, aki zökkenő nélkül képes egészen különböző lírai alkatok bőrébe bújni, aki lírai szubjektumát habozás nélkül áthelyezi egyik korból és korstílusból a másikba, aki egyik versében lázadó fiatalnak, a másikban bölcs öregnek mutatkozik, és mégis megőrzi a maga alkatát, mondandója sajátszerűségét, technikai tudásának jellegzetességeit. E válogatásban is megszámlálhatatlan lírikusi arcmását mutatja: az antik dalnokét (Egy kisázsiai költőre) éppen olyan hitelesen testesítí meg, ahogyan a középkorit (Egy kikiáltó Byzantiumból), ugyanakkor – nyelvi játékaival, mesterkélten tréfás-anakronisztikus fordulataival, jassznyelvi elemeivel, fölényes nézőpontjával és lezser dikciójával – egyvégtében távolságtartásra, az imitáció „csalás” voltára figyelmezteti olvasóját (Az überallesbadeni bolhapiac; Sánta ekloga filoszoknak; Együtt a lerben avagy kis magyar gasztronómia). Nem csupán korstílusok maszkváltó énekese, költőelődök egyéni hangú parafrazeáló – folytatója is, egyformán jól beszéli Károlyi Gáspár és Ady, Kölcsey, Arany és Áprily nyelvét. Mégsem rejtőzködő költő, hiszen rendre kikacsint az átvett, átértelmezett stílből, éspedig groteszk játékossággal (Széchenyi-sakk; Erős várunk nekünk a Kufstein). A groteszk vigyor mögött súlyos gondolati líra körvonalazódik, az örök emberi hiányérzetek éppen úgy megszólalnak, mint a korhoz és helyhez – a mai Erdélyhez – kötött fájdalmas fölismerések: „Mert csak a vakolat halhatatlan / a hullás hősi evangéliumait diktálja” (Erdélyi töredék. Restaurálás). Kovács András Ferenc kaleidoszkópszerű lírája az elvarázsolt kastélyok tükörtermére emlékeztet: sokféle alak mutatkozik, mégis egy lélek szól. Ennek a lelki állandóságnak pedig olyan pillérei vannak, mint a latinos derű és a kelet-közép-európai groteszk, az életszeretet mohósága és a távolságtartás tudatossága, az invenció lendülete és a minták aprólékos követése, a súlyos tapasztalatok keserűsége és a figyelemelterelő bohóckodás – végső soron az önáltatás kigúnyolása. A szerző egyike a mai magyar líra sokoldalú tehetségeinek, akiben egy személyben jelenik meg a hagyományfolytonosság, a modernség és a „poeta doctusok” formaművészete.

Mutass kevesebbet