Új építészet, új társadalom 1945-1978

„Szállásainkon ​éhínség, fegyver, vakhit és kolera dúlt, s itt állunk széthullva, tétován, soha nem volt, új, nagy és komoly feladatok előtt. Nemcsak gyárakat kell építenünk, műhelyeit a jövendő jólétnek, nemcsak házakat, lakások ezreit, méltó otthonul a méltóbb embereknek.. de előbb magát az építés ügyét kell kibontakoztatnunk…” – ezekkel a drámai szavakkal kezdődik Major Máté 1946-os felhívása kollégáihoz, a magyar építészekhez. Mint kötetünk szemléletesen bizonyítja, a felhívás nem maradt visszhang nélkül. A felelősen gondolkodó és tehetséges alkotók munkához láttak. A felszabadulással a magyar építészetnek és – ettől nem függetlenül – az építészeti irodalomnak gazdag korszaka kezdődött. Szemelvénygyűjteményünket e periódus legfontosabb, az építészeti gyakorlat elvi alapjait, társadalmi indítékait és céljait tisztázó – e tisztázáshoz hozzájáruló – írásaiból állítottuk össze. Kötetünk azonban nem kritikai gyűjtemény, noha nem is elméleti összefoglalás. Építészetünknek, sajnos, nincsenek hivatásos kritikusai, nem kaptak és még ma is csak ritkán kapnak elmélyült elemzést az egyes művek olyan módon, mint a festmények, szobrok vagy az irodalmi alkotások. Az építőművészettel foglalkozó írások, főként tanulmányok, általában valamely időszak kollektív tevékenységét értékelik. Ebből az egyoldalúságból következik, hogy kritikákból aligha volna rekonstruálható az elmúlt több mint három évtized építészete. A fejlődés csomópontjai az elméleti kérdések körül kipattant vitákban ragadhatók meg. Ezekben fogalmazódtak meg mind a késleltető, mind a kibontakozást hozó jelenségek. Kötetünk ezért a vitákra épül. A szocialista építészet kritériumait először felvető, úgynevezett nagy építészeti vitával indul, s minden jelentős – a közvéleményt is foglalkoztató – polémiáról számot ad. Így az olvasó a jelenkori architektúra kérdéseivel ismerkedik: a családi ház mai értelmezésével, a lakótelepi építkezés gondjaival, a paneles technológia lehetőségeivel, a szalagházas elképzeléssel, a népiség különféle felfogásával. A könyv műfaja szolgál magyarázatul arra, hogy több jeles elméleti szakember nevét hiába keressük benne, ugyanakkor viszont a szerzők skálása igen gazdag. Az építészek és építésztörténészek (Major Máté, Granasztói Pál, Preisich Gábor, Bonta János, Kerényi József, Finta József, Pogány Frigyes stb.) mellett kiváló tudósok (Lukács György, Dercsényi Dezső, Hoffmann Tamás, Gerő László) és írók (Veres Péter, Keresztury Dezső, Nagy László, Sípos Gyula) szerepelnek az építészetet mint mindannyiunkat érintő társadalmi kérdést felfogó írásaikkal. A felszabadulás utáni magyar építészet első korszaka véget ért, küzdelmei immár a történelem részévé váltak. Az elmúlt évtizedekben jelentős épületek sora készült el, értékes tervek és gondolatébresztő pályázatok bizonyítják architektúránk szellemi érettségét. A kortárs magyar építészet feldolgozására azonban jelen kötet nem vállalkozott, ezt a szép feladatot egy későbbi kiadványra hagyjuk. A legfontosabb dokumentumok közreadása volt a célunk, hogy visszatekintve az eddigi útra, tapasztalatokat és tanulságokat gyűjtsünk a további munkához. A szerkesztők (Major Máté és Osskó Judit) válogatását bevezető szövegekkel és képanyaggal a Kiadó egészítette ki. Minthogy efféle könyvek és tudomány eddig nem és a nyilvánosság előtt is rejtve voltak és hozzánk semmi ilyesmi nem jutott el, és a nagy mesterek sem hoztak napvilágra semmit, így hát Isten dicsőségére és a tudni vágyó ifjú festősegédek hasznára, híven közölni akarom mindenkivel, akinek ideje van elolvasni, azt a kevés tudást, amim Istentől van. Mert én nagyon is tudom, milyen nehéz az embernek keresni, akit nem tanítanak. Én magam is megtapasztaltam. Nagy hiány van nálunk tanítómesterekben. Mert ezer esztendeig semmi tudomány nem jutott el hozzánk. Mert Róma pusztulásával ezek a tudományok is odavesztek. És ezek a tudományok szinte teljesen feledésbe merültek. Azután másfélszáz évvel ezelőtt újból napvilágra kerültek. De a nagy művészeket és mestereket nem merészelem kioktatni, hanem buzgón kérem őket, kegyeskedjenek engem tanítani, javítsák ki tévedéseimet és hibáimat az ő nagy gyakorlatukból, és bizonyítsák be értelmükkel és tudományukkal. Ezt én nagy-nagy alázatos köszönettel fogadnám tőlük, és buzgón követném őket, amennyire bárdolatlan képességeim engedik, és állandó gyakorlással a javításaikat fogom alkalmazni, segítek az ő tudományuk értékét dicsérni, és terjesztem dicsőségüket. És kérem is őket a legnagyobb alázattal, hogy aki közülük valami hasznosat és jót összegyűjtött hasonló vagy egyéb tudományról, ami ehhez használható, szolgáljon vele Isten dicsőségére és a köz hasznára, és ne rejtse véka alá, hanem közölje jó szívvel. De mielőtt a dologra térnék, kérem minden olvasómat, ne vegye rossz néven együgyűségemet, hanem vegyen védelmébe. Mert én nem azért írok, mintha ékesszólásra vagy mérésre akarnám tanítani a világot, olyasvalamire, amit magam sem tanultam soha, én csak azt adom, amit Isten segítségével a magam keserves gyakorlatában megtanultam. Ezért kérlek titeket, ifjú festősegédek, fogadjátok tőlem jó szívvel, és elégedjetek meg evvel, amíg valaki jobbra nem tanít benneteket.

Mutass kevesebbet