Kosár gomb ikonKosár
Szelényi Iván

Új osztály, állam, politika

Szelényi Iván - Új osztály, állam, politika, Budapest 1990 antikvár könyv
Thumbnail kép
Thumbnail kép
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

825 Ft

1 500 Ft

45%
lefelé tartó nyíl, további leírás bezárása

Állapot

Készleten

Jó állapotú antikvár könyv

Központi raktár

százalék ikon
hűségpont ikon

45

hűségpont

információs ikon

Hogy működik az alku?

1974-ben ​Konrád György és Szelényi Iván a csobánkai harangozóház rejtekében megírta a szocializmusnak azt a mindmáig legátfogóbb magyar bírálatát, amely empirikus kutatásokból indul ki, és önálló fogalmai és elméleti keretet használ. A mű címe Az értelmiségaz osztályhatalomhoz, s kihívó alaptétele sommásan a következő: Kelet-Európában az értelmiség, nem találván magának tetsző helyet a fejletlen piacgazdaságban és polgári létben, önálló hatalmi törekvésekkel lépett föl, amihez kitűnő fegyverzetet kínált a marxi ideológia és a bolsevik párt. Hatalmi igényét tudásával igazolta, ám nem annyira szakmai, mint teleologikus tudásával, vagyis azzal, hogy ő meg tudja mondani, hogy az „öntudatlan” társadalomnak mik a végső céljai. A szocializmusban azonban az értelmiség uralkodó osztállyá való szerveződése nem valósult meg a maga teljességében, de mint törekvés több hullámban is jelentkezett, s ez kimutatható a társadalom politikai és osztálytagozódásából egyaránt. A tétel kihívására a válaszadást az állambiztonsági szervek kisajátították: a könyvet két szerzőjével együtt kitiltották a magyar szellemi életből. Konrád György író lévén vállalhatta a belső emigrációt, Szelényi Iván azonban, a szociológiai kutatásoktól eltiltván, külföldre kényszerült. Kivándorlása után Szelényi Iván Ausztrália és Amerika legjobb egyetemein tanítva is igyekezett folytatni a magyar társadalom fejlődésével kapcsolatos kutatásait. Kötetünk az e tárgyú, külhonban, angolul írt tanulmányaiból közöl válogatást, melyben a világszerte ismert szociológus – a szélesebb olvasóközönségnek is érthetően – összefoglalja, felülvizsgálja és a szélesebb olvasóközönségnek is érthetően – összefoglalja, felülvizsgálja és az irodalomban elhyelezi Az értelmiség útjá-nak tételeit, valamint vázolja város- és faluszociológiai, illetve szociálpolitikai vizsgálódásait, különös tekintettel a Közép-Kelet-Európa gazdasági és politikai fejlődésének lehetséges útjaira, vagy talán éppen harmadik útjára. Szelényi Iván tanulmányaiból nem csupán egy elméletileg kitűnően rendszerezett és tapasztalatilag igazolt, tárgyilagos kommunizmusbírálatot és ahhoz való nyelvet ismerhetünk meg és sajátíthatunk el, nem csupán megfontolandó és gondolatilag rendkívül izgalmas önreflexiókat találhatunk bennük az értelmiség társadalmi státusáról, szerepeiről és netán hatalmi törekvéseiről, hanem törekvéseiről, hanem egy olyan higgadt, következetes írástudói és hajthatatlan emberi magatartás bontakozik ki belőlük, amely Bibó István példájára, üzenetére emlékeztet, és egyetlen szóval jellemezhető: szolgálat.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9630751313
Kiadó:Európa
Kiadás éve:1990
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Kner Nyomda
Borítótervezők:Kállay Judit
Kötés típusa:ragasztott papír
Terjedelem:586 oldal
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 18.50 cm
Súly:0.40 kg
Kategória: Történelem / Társadalomelmélet / Szociológia

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

papírlap ikon

Megnézem a tartalomjegyzéket!

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése

Szelényi Iván

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1938

Szelényi Iván (Budapest, 1938. április 17. –) Széchenyi-díjas magyar szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A város- és településszociológia, a kapitalizmus és a szocializmus szerkezeti problémáinak nemzetközi hírű kutatója.

Szelényi Iván további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
40%
Konrád György,Szelényi Iván - Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz
hűségpont ikon 108 hűségpont
Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz

Konrád György,Szelényi Iván

Kiadás éve: 1989

3 600 Ft

2 160 Ft

Megtekintés ikon
40%
Konrád György,Szelényi Iván - Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz
hűségpont ikon 108 hűségpont
Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz

Konrád György,Szelényi Iván

Kiadás éve: 1989

3 600 Ft

2 160 Ft

Megtekintés ikon
Konrád György,Szelényi Iván - Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz
Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz

Konrád György,Szelényi Iván

Kiadás éve: 1978

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Szelényi Iván - Városi társadalmi egyenlőtlenségek
Városi társadalmi egyenlőtlenségek

Szelényi Iván

Kiadás éve: 1990

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
40%
Konrád György,Szelényi Iván - Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz
hűségpont ikon 108 hűségpont
Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz

Konrád György,Szelényi Iván

Kiadás éve: 1989

3 600 Ft

2 160 Ft

Megtekintés ikon
Konrád György,Szelényi Iván - Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz
Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz

Konrád György,Szelényi Iván

Kiadás éve: 1978

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Szelényi Iván - Városi társadalmi egyenlőtlenségek
Városi társadalmi egyenlőtlenségek

Szelényi Iván

Kiadás éve: 1990

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
akár 40%
Kolosi Tamás,Szelényi Iván - Hogyan legyünk milliárdosok?
hűségpont ikonAkár 53 hűségpont
Hogyan legyünk milliárdosok?

Kolosi Tamás,Szelényi Iván

Kiadás éve: 2010

ANTIKVÁR

900 Ft-tól

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat