Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Újfajta beszédművelő gyakorlatok

Újfajta beszédművelő gyakorlatok - Hernádi Sándor - Régikönyvek
(0 vélemény)

"Hernádi Sándor, aki a hazai beszédművelés egyik legkiválóbb szakértője, a téma elméleti és gyakorlati oktatásának jeles szerzője, valóban újfajta beszédművelő gyakorlatokat állított össze, amelyek lehetőséget adnak, hogy a különböző felsőoktatási intézményekben a beszédművelés, beszédtechnika stb. címen oktatott stúdiumok hallgatói minél változatosabban s talán még nagyobb kedvvel szerezzenek jártasságot nyilvánosság előtti megszólalásaikhoz, sőt úgy gondolom, hogy ebből a gyakorlatgyűjteményből a középiskolai növendékek, illetve az általános iskolák felsőbb évfolyamú diákjai is haszonnal tallózhatnak az anyanyelvi órákon. A könyv indirekt módon deduktív jelleggel vezeti rá olvasóit a legalkalmasabb mondat- és szövegfonetikai jellemzők alkalmazására és megfigyeltetésére, hiszen pl. nem hangfekvést, hanglejtést, hangsúlyozást, hangerőt, szünettartást, tempó- és hangszínváltozásokat gyakoroltat, hanem a homo ludenst »megcélozva« késztet meghatározott helyzetben vagy környezetben elhangzó mondatok, szövegek intonálására."

Kiadó:
Nemzeti Tankönyvkiadó
Kiadás éve:
1995
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Typo-System Nyomda
ISBN:
9631868087
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
139
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 17.00cm, Magasság: 24.00cm
Kategória:
TARTALOM
Mondathangoztatás, mondatfonetika 9
Útbaigazító 11
Folyamatos gyakorlatok 12
A mondatszerkezet változásai 13
Folyamatos gyakorlatok 34
A mondatszerkezeten kívül változnak a szóhatárok is 35
Folyamatos gyakorlatok 62
Rögzítési különlegesség 63
Szöveghangoztatás, szövegfonetika 79
Szöveghangolgatás mondatainak módosításával 81
Szárszói napló (3.) (Rónay György) 82
Monoton (Kassák Lajos) 83
Kegyetlen ég (Rákos Sándor) 85
A vers hatalma 87
Megváltatlan (Pákolitz István) 91
Szöveghangolgatás az olvasás irányának módosításával 93
Tavaszi vizek (Áprily Lajos) 93
Folyamatos gyakorlatok 96
Suttogás (Dragan Lukic - Fehér Ferenc) 96
Telefon (Juhász Gyula) 97
Homokban (Jékely Zoltán) 98
Lepke a fényben (Csanádi Imre) 98
Szekrény (Károlyi Amy) 99
Hóesésben (Nemes Nagy Ágnes) 99
Fali ékesség (Csanádi Imre) 100
Notturno (Kosztolányi Dezső) 101
Tűnik az éj (Tamkó Sirató Károly) 101
Darvadozás (Juhász Gyula) 102
Új Kőmíves Kelemen (Juhász Gyula) 102
Epilógus egy balladához (Kányádi Sándor) 103
Ősz (Ryózen - Kosztolányi Dezső) 104
Hulló levél és zümmögő szavak (Tolnai Ottó) 105
Őszi vázlat (Pilinszky János) 105
Szöveghangolgatás a verssorok rendjének módosításával 106
Nyári este (Vu Jün - Kosztolányi Dezső) 106
Folyamatos gyakorlatok 109
Öregek (Csanádi Imre) 109
Sétapálcám (Juhász Gyula) 110
Szerettem az őszi nőket (Nagy Gáspár) 111
Deresedőn (Kiss Benedek) 112
Szerelmi dalok (65.) (Magyar népköltészet) 113
Szerelmi dalok (148.) (Magyar népköltészet) 114
Medárd (Pákolitz István) 114
Szövegegyüttesek hangzásvilága 115
Folyamatos gyakorlatok 116
Élménysűrítés és fantázia (Részlet) (Mérei Ferenc és Binét Ágnes) 116
Alma és narancs (Kosztolányi Dezső) 116
Medárd (Pákolitz István) 117
Medárdi eső (Csoóri Sándor) 118
Kérdés, nagyon hangosan (Márai Sándor) 118
Hessegető (Kányádi Sándor) 119
Kevi Pál halála (Részlet) (Gárdonyi Géza) 119
Fiatal nő (Áprily Lajos) 121
Hogyan vártalak? (Beney Zsuzsa) 121
Asszony a napon (Garai Gábor) 122
A szeretet elmélete (Részlet) (Erich Fromm) 123
Gesztenyefa (Kosztolányi Dezső) 123
Gesztenyefa-pagoda (Tóth Árpád) 124
Gesztenyefa (Kiss Dénes) 124
Cifra palota (Nemes Nagy Ágnes) 125
Tehénviadal az országúton (Esti Hírlap) 126
Én meg a tehén (Kosztolányi Dezső) 127
Felelősség (Illyés Gyula) 127
Alkonyi táj tehenekkel (Weöres Sándor) 127
Ma lelkemet (Tóth Árpád) 128
Párbeszéd (Nemes Nagy Ágnes) 129
A zászlóüzem (Részlet) (Élet és Irodalom) 129
Zászló (Kosztolányi Dezső) 130
Zászló (Örkény István) 131
Hőség (Csanádi Imre) 133
Vihar után (Szabó Lőrinc) 134
Feloldás (Áprily Lajos) 134
Együtt a zivatarral (Kosztolányi Dezső) 135
Éjjeli zene (Áprily Lajos) 135
Növekedés (Áprily Lajos) 136
A platán-fa álma (Ady Endre) 136
Nyírfa voltam (Áprily Lajos) 137
Körtefák csodája (Jékely Zoltán) 137
Fa vagyok (Áprily Lajos) 138
Róka (Kosztolányi Dezső) 139
Kenguru (Kosztolányi Dezső) 139
Ló (Kosztolányi Dezső) 139
Bölény (Kosztolányi Dezső) 139
Csiga (Kosztolányi Dezső) 140

Hernádi Sándor

Hernádi Sándor  további könyvei

Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 200 Ft
20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
2 500 Ft 2 000 Ft
20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
2 500 Ft 2 000 Ft
30%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
600 Ft 420 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...