Úri muri / Betyár

Mindkét ​regény a millennium éveiben játszódik, de a két világháború közötti Magyarország viszonyainak tükréül szánta az író. Az Úri muri-ban tüzes, eszeveszett haláltáncát járja a magyar föld hajnalát már csak késleltető, a társadalmi rothadást puszta létével is segítő magyar földesúri osztály. Nincs már ezeknek a falu fölött terpeszkedő embereknek semmi céljuk, semmi hivatásuk ezen a világon. Esznek, isznak, adomáznak, tréfából megalázzák és meggyalázzák a nem közibük valót, s agyonnyomják maguk körül az életet. Úrias murizásuk a fel-fellobbanó magyar életet lenne hivatott igazolni, ha nem éreznék maguk is, hogy ez már a haláltánc. Mégis „magyar büszkeséggel” vallják az elmaradottság, a kulturálatlanság, erkölcstelenség, a tunya hejehuják felsőbbrendűségét, s megvetéssel fordulnak el mindenkitől, aki nem becsüli ezt a „virtust”. Egyikük, Szakhmáry Zoltán ugyan megkísérli, hogy a szakadék felé rohanó úri életet megfékezze, legalább fejlettebb gazdálkodási elvekkel hasznos útra szorítsa. Nem sikerülhet, s ebben a más világban neki sincs más útja, mint magára gyújtani virtusból a saját házát, és a lángok között szíven lőni magát. Mert ez az igazi jó úri muri. A Betyár-nak a hőse, Avar Jani szegényparaszt, aki másképp nem tud már kenyeret adni a családjának, csak ha betyárnak áll, és Szörnyű Jóska képében erőszakkal veszi el azt, amire neki s családjának szüksége van. De Avar Jani éleseszű, bölcs paraszt. Tudja, hogy ez nem megoldás. Abba is hagyja a betyárkodást, s szívében a lelepleződés örök félelmével – és egy furcsa úri hölgy iránti reménytelen szerelemmel – visszatér a falujába. Itten sincs maradása: a falu az urak markában fojtódik, a becsületes munkának nincs gyümölcse, nem lehet megélni, a rablás pedig mégsem kenyere. Kivándorol hát ő is, mint sok ezer reménytelen és szerencsétlen társa, hogy a hazai éhenhalástól menekülve külföldön próbáljon szerencsét.

Mutass kevesebbet