Út az elnökséghez

Nem életrajzot szándékozom írni, csak az életről, a saját életemből egy-egy fölvillanást, amelyből a jó szándékú érdeklődő kiérezheti, honnan jöttem, hová jutottam, milyen gyötrelmek árán és milyen mélyről indulva értem el a diplomáciai pályán olyan eredményt, amely a magyar diplomaták közül eleddig csak nekem adatott meg; milyen út vezetett az ENSZ Közgyűlés elnöki székéig. Ez az út nehéz, küzdelmes éveket jelentett egy olyan ember életében, aki sohasem gondolhatott arra, hogy olyasmit ér el, amit végeredményben nem remélt, de mégis elért. A könyv célja, hogy rávillantson arra, hogyan lehet olyan valakiből is sikeres ember, aki egész mélyről jött, és aki mindig kisebbségi érzésekkel küzdött. Akiben mindig ott volt a gondolat, hogy fölkészültsége, tanultsága, olvasottsága, elméleti, kulturális ismeretanyaga mindig kevesebb volt, mint szerette volna. És az volt az érzése, többet kellene tudnia ahhoz, amilyen feladatot éppen el kellett látnia. Minden sikeres pálya elérésének feltétele a szorgalom, a helytállás, sok más ember jó példája és az ezekből levont tanulság sokszor úgy, hogy később jön rá az ember, mit miért volt érdemes nem elfelejteni. Magyarország 1955 decemberében lett az ENSZ tagja. Az ezzel kapcsolatos diplomáciai munkában a kezdetektől részt vettem. Ez a könyv ENSZ-tagságunk 55. évfordulójára és életéveimre is emlékeztet.

Mutass kevesebbet