Utak és korlátok az egészségügyben

A huszadik század utolsó évtizedében hónapról hónapra, évről évre, legjobb esetben négy évről évre élünk. Ilyen időintervallumokban érvényesek a jogszabályok, láthatók előre a megélhetés keretei. A bizonytalanság talaján nem fogamzik meg a másik emberbe vetett bizalom, hiszen még a jó szándékkal tett ígéretei sem biztos, hogy be tudja tartani. Ami az egyes emberre vonatkozik, fokozottan érvényes a társadalom intézményeire. Nem érzi jól magát az ember bizonytalan körülmények között, még ha egészséges is, s az egészember megromlott szubjektív életminősége honfitársaink szélesen kitaposott útja a lelki, majd a testi betegség felé. A társadalmat egyik legérzékenyebben érintő jelenség az egészségügyi ellátórendszer stabilitásának megingása. Éppen akkor, amikor a magyar népesség egészségi állapota, életkilátásai mélypontra kerülnek, köztudottá válik az egészségügyi ellátórendszer krízishelyzete, összeomlásának veszélye. Ahogy a jogi és gazdasági biztonságot nem teremthetik meg önmagukban négyéves határidőbe és felelősségi időszakba zárt közhivatalnokok, az egészségügy szakmailag megbízható és gazdaságilag megalapozott fejlődését is csak politikai periódusoktól függetlenített azokon átívelő stratégiára lehet építeni. Ennek kialakításához igyekszik hozzájárulni a Magyar Tudományos Akadémiának az emberi élet minőségével foglalkozó kétéves kutatási programja. A kezünkben lévő kötet a társadalmi jelenségek oldaláról próbálja feltárni a magyar egészségügyi rendszer válsághelyzetének összetevőit, és választ adni arra, hogy a közel- és régmúlt milyen mértéken tehető felelősség a kialakult helyzetért. Arra is igyekszik választ adni - különösen szociológiai szempontból -, hogy a magyar társadalmi fejlődés során milyen tényezők játszottak szerepet az európai összehasonlításban különösen rossz morbiditási és mortalitási helyzet kialakulásában. E könyv, az éppen most említett tulajdonságai miatt, társadalmi megközelítésével jól illeszkedik az akadémiai program már eddig megjelent, szakmai és gazdasági oldalról közelítő két kötetének (Népegészség, orvos, társadalom; Egészségügyi és piacgazdaság) gondolatisághoz. A tanulmány 1997-ben készült, utolsó simításaira 1998 legelején került sor. Nem érheti a szerzőt az a vád, hogy a kormányzati váltás eredményének ismerete befolyásolta volna mondanivalójának kialakításában, hangsúlyainak elhelyezésében. A baj okának és kórfejlődési folyamatának megértése nem elkeseríti, hanem a gyógyítás esélyével vértezi fel az orvost. Csak remélni tudjuk, hogy a népegészség intézményrendszeréért felelős személyiségnek nem ügyeletes orvosként, másnap reggelig igyekeznek életben tartania "beteget" (utána már más orvos lesz a felelős ért), hanem családorvosként tevékenykednek, azzal számolva, hogy mai bajelhárító beavatkozásaik jó vagy rossz következményei hosszú évekre meghatározzák a beteg állapotát, életminőségét, amelyekért a továbbiakban is ők maradnak felelősek.

Mutass kevesebbet