Valamivel több

Kezdetben volt a játék. Egyszer festeni kezdtem. Túl sokat dolgoztam akkoriban egy-egy nap; kellett valami. Van is egy ilyen "képem" - volt képem kitenni a falra. Arasznyi négyzet, bordó alapon sok fehér freccsentés: mintha egy hajdani budapesti platánfa alól emeltem volna ki, egykori veréb-toronyház alól. Pontosan fogalmaztam: nekem valahogy az a platánfa is csak "hajdani", ha a madarakat olyan módszeresen leirthatták róla. Elveszett ott némi játékosság. A fáknak ott nincs igazi "játéka". Talán a legszebb dolog a játékban, hogy a zenészek a hangszereken szintén játszanak. S hogy mit tekintünk zenének, mit hangszernek? Én midig úgy szerettem volna játszani, hogy szép a gyep, ápolt, magam vagyok a legrondább az egész környezetben, és vigyorgok. Felrúgom a labdát, bele a fába, attól a madarak csak elrepülnek. Kedvelem az egészet. Aztán, ha jól csinálom a játékomat, elvisz egy elsőligás csapat, később meg visszatérek a kis klubhoz, játékos-edzőnek. És madarakkal foglalkozom az öbölben. Tehát: társas óhajok. A koalák is így adódtak. Nem voltak ők se mindig nemzeti értékek Ausztráliában. És szerencse kérdése, hogy az ember - ember lesz-e vagy más. Koala. Vagy veréb. Képemre, melyen fönt három freccsentés mintha maga is madár lenne, azonnal rászállt első verebünk. Aki most is a vállamon ül, hogy ezt írom. érdekes, hogy a kép címe: MADARAK ELVÁLÁSA (BÚCSÚJA), vagy: SZÜLETÉSNAPI ÜNNEPSÉG. Hát van nyelv, ahol ez a kettő hasonlóan hangzik? Van. Szinte minden van ezen a világon. Volt már, hogy egymás mellé terült a négy ász; vannak játékmedvék, akiket négy emelet romjai alól kotortam ki: ők az első játékaim. Valamit most az időrendről. Ezt a könyvet 1977 tavaszán írtam. Utána jöttek tehát a verebek. Többen kérdezik: mi lett a koala-kártyabajnokságokkal. Válasz: élénkebben zajlanak, mint valaha. Madaraink is klubtagok lettek azóta. És így tovább. Készülünk az 1982-es jubileumra. Akkor lesz tízéves a bajnoki szisztéma. Kártyázni barlangban kezdtem. 1944 telén. Két szék volt a barlang. (Az egyik még akkor is megvolt, amikor ez a Tornakönyv készült; azon ültem, ahogy írtam.) A gránát a szemközti házba csapott be; a házat azóta lebontották. Szép fű van a helyén, szép fák, csak éppen a labdarúgás helyett a madáretetésre alkalmasabb hely. A játék: nem "talán". Nem kísérlet. A játék: bizonyosság. Ahogy Zelk Zoltán írja: a kártya végzetes szabály. A kötészet pedig - kényszerű igazmondás, miközben a Föld... hát, az döcög így-úgy, néha kisiklik. A játék: nos, jó, hogy van. Rend, melyet jó betartani. És nincs-e benne a Tornák Rendszerében maga a legnagyobb remény? Hogy amikor kijelölöm a Jubileumi Torna (a majdani Második Különtorna) utolsó fordulóját: "1982. február 2.; Medve Nap", holtbizonyosan bízni látszom benne, hogy azt a napot - megérem? Játszani mindig megéri. És a "magunk megjátszásából" csak el kell hagyni az elszánást meg az önzést - és ott a játék. A kezdet. Örülök, hogy mindig újrakezdhetem.

Mutass kevesebbet