
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 192 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Jelen munkánkban két kérdést vizsgálunk: 1) mi a vallás? 2) mennyiben beszélhetünk a vallások történetéről? A magunk részéről szkeptikusak vagyunk minden, a vallási jelenségről előzetesen megadott definíció hasznosságát illetően, s ezért beérjük azzal, hogy a hierofániákat a szólegtágabb értelmében (valami, amiben a szent megnyilvánul) tárgyaljuk. Ennélfogva a vallási formák történetének kérdését csak azután vethetjük föl, miután már jó néhányat megvizsgáltunk közülük. A vallási jelenségeknek az egyszerűtől a bonyolult felé tartó bemutatása vizsgálódásunk céljai szempontjából nem tűnik járható útnak számunkra. Ezzel ugyanis a vallási jelenségnek az egyszerűtől a bonyolult felé tartó fejlődését tételeznénk, ami nem egyéb bizonyíthatatlan hipotézisnél: sehol sem találkozunk egyszerű, elemi hierofániákra korlátozódó vallással, ráadásul kitűzött célunkkal ellentétesen járnánk el, hiszen valójában azt kutatjuk, miben állnak a vallási tények és mit tárnak föl. Vizsgálódásunkat néhány kozmikus hierofánia, a különböző kozmikus szinteken (Ég, Vizek, Föld, Kövek) jelentkező szentség bemutatásával kezdtük. Leírásuk egyfelől a szent dialektikájára, másfelől azokra a struktúrákra ad magyarázatot, amelyekben a szent létrejön. Ezután a biológiai (holdciklusok, nap, növényvilág, földművelés, szexualitás, stb.), majd a helyi (szent helyek, templomok, stb.) hierofániákra térünk át, végül a mítoszokat és a szimbólumokat tanulmányozzuk. Miután elegendő mennyiségű anyagot tanulmányoztunk át, egy következő munkánkban a vallások történetének többi problémáját is megvizsgálhatjuk: az istenformákat, az ember és a szent közötti viszonyt, a szent befolyásolását (rítusok, stb.), a mágia és a vallás kapcsolatát, a lélekre és a halálra vonatkozó elképzeléseket, a szentséggel övezett személyiségeket (pap, varázsló, király, beavatott, stb.), a mítosz, a jelkép és az ideogramma közötti viszonyokat, a vallástörténet megalapozásának lehetőségét, stb. Ebben azértelemben, és kizárólag ebben az értelemben viselheti könyvünk a Vallástörténeti értekezés címet azaz annyiban, amennyiben bemutatja az olvasónak a vallási tények labirintusszerű bonyolultságát, megismerteti vele alapvető struktúráikat és az őket létrehozó kultúrkörökkülönbözőségét. Arra törekedtünk, hogy minden fejezetünk számára saját architektúrát, sőt néha saját stílust dolgozzunk ki, hogy ekképp elkerülhessük a didaktikus kifejtéseket fenyegető egyhangúságot.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789632274546 |
|---|---|
| Kiadó: | Helikon Kiadó |
| Kiadás éve: | 2015 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda Rt |
| Borítótervezők: | Mátai és Végh Kreatív Műhely |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 560 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Filozófia |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről