Vallomás hajnalig

Fekete Gyula írja új regényéről: 'Írók érezhetik ezt, amit mostanában érzek - kezdi történelem elbeszélője. Minden legfontosabbat, ami az éjszakába belefér." Nem valami szoborról mintázott hős, de nem is az a fajta könnyű áldozat, aki az erőszak bűvöletében, ellenállás nélkül sodródik kiszabott végzete felé. A kommunisták bizalmatlanok hozzá, s elhatárolják tőle magukat, a kor hatalmasai viszont veszedelmes felforgatónak - kommunisták - tartják, akivel szemben könyörületnek nincs helye. Szeretne élni: békében élvezni egyetlen és soha meg nem ismételhető életét. Nézni a kéktiszta eget, megbámulni, milyen csodálatos a falevél, s gyötrődni, hogy olyan iszonyúan szépek a nők. Küzdeni minden fajta kiszolgáltatottság ellen, s - annyi érzéki kalandozás után - olyan odaadó szerelemben élni, mely az embert nyomorító magánytól biztos menedék. Független szellem. Tűnődő, filozófikus természet. Amit mond, s ahogyan mondja, az ítélet önmagáról is, koráról is, valamiképp még utókoráról - napjainkról - is. Szép az élet, csak nem figyelünk oda: eltelik jóvátehetetlenül. Nézőpont dolga. Innen, ebből a márciusi éjszakából visszanézve rá - a legszebb. "...Csak a perc a miénk. Az Időnek egy akkorka atomja, amilyet hangulattal, kéjjel még átfoghatunk. Tehát élj a mai napnak? Mindig a Pillanat számlájára? - Nem, nem, dehogyis. Éppen fordítva: élj az örökkévalóságnak. Mert a perc - míg el nem telt - semmiben sem különbözik az örökkévalóságtól..."

Mutass kevesebbet