Válogatott versek

Georges Braque, a nagy modern festő azt írja: Olyan vagyok, mint az alkoholista, akinek, ha reggel felébred, első és legfontosabb tennivalója, hogy jó nagyot kortyoljon az üvegből. Én is odalépek a festőállvány elé, ecsetemet a festékbe mártom, és festeni kezdek. Akaratomhoz mindennek semmi köze... Szép megfogalmazása ez az alkotó szellem kényszerű tevékenységének. Hitelesen világít arra az általam is hangoztatott tételre, hogy a művészetnek - és így a költészetnek is - nem előre kitervelt célja, hanem magatartási és mély belső érzelmi oka van. A költő természetesen nem a külvilág ismeretétől és a közösségi élettől függetlenül létező individuum, és így nemcsak szubjektív, benső énjét, hanem környezete állapotát is feltárja és reprezentálja műveiben. Ezért a múltból ránk maradt nagy alkotások sokkal hitelesebben dokumentálják korok és korváltozások életkörülményeinek filozófiai szemléletét, gyakorlati tevékenységét minden történelmi-irodalmi megállapításnál. Ma sincs ez másképp. Ma sem lehet a költői tevékenység szerepvállalás, feladata őszintén vallani a világhoz való viszonyáról, gyötrelmeiről és vágyairól, amik a történelem mélyén azonosak kortársai gyötrelmeivel és vágyaival. A kérdés tehát az: a költő áldozatává lesz-e alakuló, zűrzavaros korának vagy konstruktív egyénisége ellent tud mondani a múlt retrográd erőinek, a sodró véletlenszerűségeknek. Minden kornak és így a mi korunknak is azok a reprezentatív költői, akik felérzik napjaink tragikus jelenségeit, de nem kerülnek végzetesen a hatásuk alá, az elszabadult, romboló ösztönök helyett az építő szellem erőfeszítéseivel hatnak a társadalom egyedeire. A költő áttételes nyelven szól, s így mondanivalójának közvetlen hatása csak ritkán mérhető le, de a kapillaritás törvénye szerint lassan felszívódik, és átalakítja olvasója értelmi és érzelmi világát. Ma különböző tartalmak, mondanivalók és különböző kifejezési formák viaskodnak egymással, hasonlóan azokhoz a politikai, társadalmi mozgalmakhoz, akik egy új egyensúlyállapot létrehozásán fáradoznak. Erről az erőfeszítésről Jean Cocteau, a polgári szemléletű, világhírű francia költő és akadémikus így nyilatkozik: "A művészet nélkülözhetetlen, de hogy mire való, nem tudom"; a marxista esztétikus pedig így: "A művészet nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az ember a világot megértse és megváltoztassa." Ebben a mondatban, úgy érzem, az én költői hitvallásom is bennfoglaltatik.

Mutass kevesebbet