
Kiadás éve: 2009
ANTIKVÁR
500 Ft-tól

(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
150
hűségpont
Hogy működik az alku?
Ebben a jubileumi kötetben máig tartó időutazásra teszünk kísérletet. A világgazdaság néhány kiválasztott területének kutatási eredményeit követjük nyomon az 1970-es és 1980-as évektől napjainkig. A kötetben szereplő nyolc tanulmány egy-egy korabeli kutatási jelentés rövid bemutatásával indul, kiemeli ezeknek az elemzéseknek a mai napig helytálló megállapításait, értékeit. Ezt követően ugyanannak a témának egy mai viszonyokra vonatkozó elemzése következik, amely arra is törekszik, hogy bemutassa a mai folyamatok és a megelőző évtizedek jelenségei közötti összefüggéseket. Ezzel a módszerrel konkrét példákon keresztül tudjuk bemutatni egyrészt a világgazdasági folyamatokban megfigyelhető hosszabb távú tendenciák érvényesülését, másrészt azt is, hogy ezek feltárásában, a folyamatok jövőbeli várható továbbfejlődésének előrejelzésében a VKI kutatói milyen eredményeket tudtak elérni. A kötetben helyet kapott tanulmányok nyolc témakörhöz kapcsolódnak. Az első blokkban a globalizáció folyamatai által megváltozó világgazdaság átfogó kérdései, problémái, a világgazdasági válságok, a centrum és periféria viszonya, a globalizálódó vállalati működés kérdései kaptak helyet. A második rész a világgazdasági kihívásokra adott különböző szintű gazdaságpolitikai válaszokkal foglalkozik. Miként lehet sikeresen alkalmazkodni, integrálódni a globális világgazdaságba? A globalizációval párhuzamosan kibontakozó regionalizáció, a sikeres világgazdasági integrációt elősegítő állami szerepvállalás, a mezőgazdaság problémái kapnak itt helyet. Egy fejezet pedig Közép- és Kelet-Európa rendszerváltás utáni gazdasági és társadalmi fejlődésének modellszerű sajátosságait tárja fel. A tárgyalt, aktuális világgazdasági kérdések a szakmai közvélemény érdeklődésére tart számot, de emellett a világgazdaság és a nemzetközi gazdaság témáinak mesterszintű oktatásához is hasznos tudásanyagot nyújt.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789630594400 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Nemzetközi gazdaság |
| Kiadó: | Akadémiai Kiadó |
| Kiadás éve: | 2013 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | 1. |
| Nyomda: | Starkiss Digitális Nyomda és Grafikai Stúdió |
| Borítótervezők: | Markó Natália |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 203 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Közgazdaságtan / Irodalom / Szépirodalom / Esszék, Tanulmányok, Publicisztika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.