Változatok hegedűre / Dráma félvállról

Kolozsvári ​Grandpierre Emil életműsorozatának új kötete két regényt tartalmaz. A Változatok hegedűre szereplői, Géza és Kornél, Olgi és Ditta idegesen várakoznak a kórház folyosóján. Rettegve és reménykedve várják az orvost s az orvos válaszát a kérdésre: életben marad-e Renáta? Az orvos tehetetlenül tárja szét a karját, még nem tud bizonyosat mondani – így kezdődik a regény, így is végződik. A két vállrándítás között lezajlik a történet, Renáta és Géza, Renáta és Walter szerelme, tehetség és középszerűség, tehetség és dilettantizmus élethalálharca, melyből Renáta számára nem nyílik más kiút, csak az öngyilkosság. „Mi sem nehezebb, mint tetten érni a folyamatot, ami közben a lélek föleszmél látszaterejéből, és élni kezd…” – írta Grandpierre egyik könyvében, s most visszajárva fordítva a folyamatot, megírja, hogy sodorják tragédiába az eszmélet kihasználatlanul hagyott pillanatai a regény hősét, hogy gyilkolja meg a tehetséget a tehetetlenségre szabott létforma. Walter durvasága, Walter dilettantizmusa vagy Géza közönye és könyörtelen hivatástudata volt-e Renáta végzete? – így szokványos lenne a kérdésre a válasz, bonyolultabb, gazdagabb és sokrétűbb a kérdés, s a feleletet nem rágja az olvasó szájába az író, ahogy a filmszerűen pergő, modern montázsokból összeálló, izgalmas történetet Grandpierre nem a mindent tudó író szemszögéből ábrázolja, aki jó előre eldöntötte – amolyan kisebb rangú istenként – szereplői sorsát. A Dráma félvállról főszereplője így vall saját magáról: „Én sikeresen egyesítem magamban a mai nők férfias nemi erkölcsét és a régimódi nők túlzott nőiességét. Velem senki sem tud mihez kezdeni, és én sem tudok mihez kezdeni saját magammal. Különben is, akinek peche van, az hiába gondolkodik, mert a gondolat elszáll, a pech marad. Az élet átmeneti valami, tehát gondolkodni is csak átmenetileg szabad, az üresjáratokban, ha már nincs erő védekezni a gondolatok ellen, mert belepnek, mint a penész. Az ember igyekezzék elfoglalni magát, hogy minél kevesebb üresjárata legyen, és minél kevesebb gondolat zavarja. Ez az egyetlen ésszerű állapot.” „Különben is mihez kezdhet egy ember, egyetlen nyomorult pacák, ha személyes sikertelenségeinek a történelmi sikertelenségek egész gyűjteménye ad hátteret?” A hős vallomását az íróé egészíti ki a regényről: "Úgy vettem észre, hogy az egyik legértékesebb jótétemény, amit ember embertársának adhat, ha meghallgatja. Nem mindegy, miként. Együttérzéssel kell figyelni az elbeszélőre, mert aki vall, nem a partner életbölcsességeire és tanácsaira kíváncsi, hanem meg akar könnyebbülni. Így hallgatni: művészet. Ezekből a bizalmas vallomásokból, olykor a valószínűség határát súrolóan őszinte és részletes gyónásokból különféle típusok és miliők kelnek életre. Az életformát, a miliőt, a típust írom meg, s nem magát a vallomást."

Mutass kevesebbet