Vándorünnep / Tavaszi zuhatag

„Ha ​szerencséd volt, és ifjan Párizsban élhettél, bárhova vetődj életed során, Párizs veled marad mindig, mert Párizs vándorünnep” – írta 1950-ben Hemingway barátjának. Ez a vallomás dióhéjban mindent elárul az első kisregényéről, amely már csak az író halála után jelent meg. A naplószerű, őszintesége miatt megkapó, kedvesen önirónikus, szórakoztatóan tanulságos visszaemlékezésből megismerjük a pályakezdő fiatalembert, az induló írót. A húszas években Párizsban élt amerikai művészek, az irodalmat pártoló hölgyek, a Szajna-parti horgászok és utcai könyvárusok társaságában kibontakozik előttünk az élményre, érdemes nyersanyagra vadászó ifjú Hemingway alakja, amelyben már felismerjük az irodalomba később berobbant híres írót. Azt, aki mindig tényekre, tapasztalatokra, valós emberi mozzanatokra, igaz részletekre építette érett regényeit. De izgalmas bepillantani a két háború közötti francia főváros mozgalmas életébe, „beleszagolni” az akkori szellemi élet pikáns levegőjébe is. A Tavaszi zuhatag című kisregény szintén a próbálkozások, az irodalmi összetűzések, sértődések emlékét idézi fel. Ez a mulatságos pamflet fiatalos hévvel, kíméletlenül és egy cseppet igazságtalanul, de mindenképpen szórakoztatóan csipkedi meg az író akkori mestereit. Az irodalmi sznobizmust és kifinomult álintellektualizmust pedig teljes joggal teszi nevetségessé. S mindezt olyan szellemes nyelvi-stiláris bravúrral, amely megörvendezteti az ilyesféle csemegére vágyó olvasót.

Mutass kevesebbet