Várkonyi Zoltán

Színházi élményeinket nagy egyéniségek, jelentős személyiségek teremtik. Valamennyit, minél többet megőrizni a színházi este elvillanó szépségéből, egy gesztus pontosságából, egy mondat kifejező erejéből, egy drámaközelítés érzékeny hűségéből: örök törekvésünk - az emlékeik között kutató egyes színházba járóké csakúgy, mint a színházat körülvevő közegé, a társadalmi közvéleményé. Ez a kötet is valami ilyesfélére vállalkozik: a magyar színházművészet néhány hónapja már múltunkhoz tartozó kiemelkedő képviselője, Várkonyi Zoltán portréjához gyűjt egybe néhány száz lapnyi anyagot, néhány tíz oldalnyi képet. Az arckép monografikus megrajzolása, a teljesség és az átfogó értékelés nyilván későbbi esztendőkre, újabb vállalkozásra vár. Teljesség tekintetében Várkonyi művészete amúgy is összetettebb leckét ad, mint jó néhány társáé: a színház mellett utolsó évtizedeiben a film is teljes értékű alkotóterülete lett - ilyen irányú munkásságának felmérése a jelen gyűjtemény éppúgy nem vállalkozik, mint televíziós színész- és rendező-munkásságának emlékekbe vagy adatokba foglalására. Mi az, amire a kötet gondozói, közöttük a munkát az első elgondolástól a végső megvalósításig irányító Szántó Judit, érzésem szerint, egyáltalán törekedhettek? Megmutatni a színházi embert úgy, hogy a szerepek és rendezések mögé valami a szakma határain túlról is odarajzolódjék. Az író Várkonyi Zoltán egy-egy versével, cikkével megéreztetni, hogy a színházépületen kívül miképp folytatódnak, élnek tovább a gondolatok. Egy-egy emlékezésben, pályatársakkal készített interjúkban elmondani valamennyit - ha ezerszer közhelyesen hangzik is, lehetetlen le nem írni - az "emberről". Eljátszott és színre vitt drámák képei mellett néhány fotón megörökített pillanatot mutatni abból is, ami a "magánélethez" (vagy éppen közélethez) tartozik, és amit éppúgy asszociálunk Várkonyi Zoltán nevének említésére, mint híres sikereit. Itt következik aztán a dolgok neheze. Amikor egy-egy színházi művészember vonásait az alkotását őrző leírásokban, képeken keressük, egyszerre csak megérezzük, milyen hiányos, vázlatos, egyenetlen a kép. Elgondolások, szerepértelmezések és drámaelemzések adalékai interjúk mondataiban lappanganak, fontos vagy éppen nagyszerű pillanatokat egy-egy kritika rövid bekezdései őriznek. A jelen kötet mindenesetre arra törekszik, hogy azt, ami csupán elkallódó újságlapokra, folyóiratpéldányokra van bízva, a legjavát keresve, most együtt is felmutassa. (S éppen ebből a meggondolásból marad ki néhány olyan írás, amely korábban is kapott már helyet kötetekben.) A gyűjtemény végén adattár mutatja szikár pontossággal, megbízhatóbb teljességgel: hány szerep, milyen rendezések sora formálta ki bennünk a gazdag sokféleségű fogalmat: "Várkonyi Zoltán". A színházi működést részleteiben is felidéző írások, kritikák olvasójának feltűnik majd, hogy a recenziók ezt a pályaképet nem arányosan és nem is folyamatosan mutatják be; az anyag zöme legközvetlenebb élményeinkhez: az utolsó két évtized színészi és rendezői vállalkozásaihoz kapcsolódik. Más művészekről más kötetek tán más szerkezettel építik majd a képet - ezúttal Várkonyi Zoltántól való búcsúnk időbeli közelsége diktálja, hogy az egyéniségének megfogalmazására való törekvésben jelentős hely jusson a még friss emlékezés szavainak. Ekképp próbáljuk rögzíteni egy kép vonásait - mielőtt munkásságának konkrét gazdagságával legendává oldódna-foszlana az alkotó ember, az igazi művész.

Mutass kevesebbet